Felmentették tisztségéből a vajszlói polgármestert
Feladatainak nem megfelelő ellátása miatt másodfokon is felmentették tisztségéből Denke Valéria vajszlói polgármestert.
Feladatainak nem megfelelő ellátása miatt immár jogerősen felmentette tisztségéből Denke Valériát, a Baranya megyei Vajszló polgármesterét pénteken a Pécsi Ítélőtábla - írta az Új dunántúli Napló. Gut Antal alpolgármester a lapnak kijelentette, a határozattal teljes mértékben egyetért a képviselő-testület és a lakók többsége is.
A lapnak nyilatkozó alpolgármester beszámolt arról, hogy a bírósági határozat ismeretében a jegyző kezdeményezi a választási bizottság összehívását, amely dönt az időközi polgármester-választás időpontjának kiírásával kapcsolatban. A határidők betartása miatt, várhatóan jövő év márciusában választhatnak majd a település lakói új polgármestert - mondta Gut Antal.
Denke Valéria volt polgármester úgy nyilatkozott a lapnak, hogy "az ítélet értelmében súlyos hiba volt, hogy nem szolgálta eléggé a testületet". "Mindvégig azt gondoltam, hogy a választópolgárok érdekeit kell képviselnem, és nem bizonyos személyek bizonyos érdekeit" - jelentette ki.
Tavaly májusban függesztette fel a képviselő-testület a polgármestert, mert egy könyvvizsgálói jelentés alapján - a testület szerint - hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja merült fel vele kapcsolatban. Ez utóbbi ügyben még folyik a vizsgálat.
Az alpolgármester szerint időközben stabilizálódott a település pénzügyi helyzete, az elmúlt egy év alatt több mint 25 millió forint tartozást és egy 20 milliós rövid lejáratú hitelt fizettek vissza, így a polgármesteri hivatal dolgozóinak kisebb összegű jutalmat is megszavazott a testület.