2012. december. 14. 08:16 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 14. 08:15 Itthon

Balog: még változhatnak a keretszámok

Balog Zoltán szerint még módosulhatnak a felsőoktatási hallgatói keretszámokra vonatkozó elképzelések. Az emberi erőforrások minisztere erről péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában beszélt, de konkrét szakokat vagy számokat nem mondott.

A tárcavezető közölte, már meghozták azokat a megalapozó döntéseket, amelyek rendezhetik a helyzetet, de nem "egyik napról a másikra" fogják a kérdést megoldani. Arra a kérdésre válaszolva, módosulhatnak-e a keretszámok, azt mondta: "igen, módosulhatnak".

A miniszter a műsorban kifejtette: minden második ember, aki elkezdi az egyetemet, nem fejezi be felsőoktatási tanulmányait, a diplomát szerzők közül pedig sokan nem a szakmájukban helyezkednek el. 

Balog Zoltán közölte, meg kell nézni, mely képzésekre, diplomákra van szükség, ezeket erősíteni kell, a többinél pedig el kell dönteni, hogy invesztálnak-e bele. Hozzátette: az orvosképzésen még vitatkoznak, a pedagógusoknak sokat segítene az állam, míg a jogász- és közgazdászképzést kevésbé támogatnák.

A miniszter a diákhitellel kapcsolatban azt mondta, szerinte a hallgatók pénzt nyernek azzal, hogy csak 5-7 év múlva kell visszafizetni a hitelt garantált 2 százalékos kamattal, ennek törlesztését pedig a munkaadó átvállalhatja, és a járulékokból leírhatja majd. 

A rendszerből "nem pénzt akarunk kivenni, hanem pénzt akarunk betenni" - hangsúlyozta Balog Zoltán.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.