2012. december. 11. 19:25 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 11. 19:25 Itthon

Az Ab-hoz fordul a pedagógusok szakszervezete

Alkotmánybírósági vizsgálatot kezdeményez a PDSZ a köznevelési intézmények állami kézbe vétele miatt.

Alkotmányossági vizsgálatot kezdeményez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a köznevelési intézmények állami fenntartásba vétele miatt, és a vonatkozó törvény megsemmisítéséhez kéri az országgyűlési képviselők segítségét. Az erről szóló levelet, Mendrey László elnök kedden juttatta el az MTI-hez. Mivel szakszervezetként nem fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz, ezért arra kérik a képviselőket, hogy támogassák aláírásukkal a vonatkozó eljárás megindítását - közölte a szakszervezeti vezető kezdeményezésüket indokolva. 

Mint a dokumentumban szerepel, a PDSZ álláspontja szerint a törvény egésze ellentétes az alaptörvényben rögzített, jogállamiság részét képező jogbiztonsággal, valamint a tanuláshoz való joggal, és azzal a passzussal, mely szerint a helyi közügyek intézése a helyi önkormányzatok feladata. Kitértek arra, hogy "az államosítási törvénnyel" az Országgyűlés a 150 ezer pedagógus munkaviszonyát, mintegy 3000 oktatási intézmény jövőjét, s egy majdnem 1000 milliárdos költségvetési alrendszer gazdasági és közigazgatási kereteit szabályozta újra.  

A törvényjavaslat súlyához mérhető társadalmi, politikai vitára nem került sor, tartalma az országgyűlési tárgyalás alatt, az elfogadott módosító indítványok által is koncepcionálisan változott, és az előkészítés elhúzódása a törvény alkotmányosságát érintő következményekkel járt - sorolta kifogásaikat. 

A szakszervezet levelében azt írja: a törvény alapján beálló változás hatalmas jelentőségű, 2013. január 1-jén az önkormányzatok és a helyi közösségek elveszítik befolyásukat általános és középiskoláikra, kollégiumaikra és nevelési tanácsadó, valamint pályaorientációs intézményeikre. Az önkormányzatok csak óvodáikat tarthatják fenn teljes jogúan - megszűnik valamennyi hazai település, kiemelten a magyar iskolavárosok rendelkezési joga oktatási és köznevelési intézményeik elsöprő többsége fölött. Az iskolák is elvesztik önálló költségvetésüket, az iskolaigazgatók munkáltatói jogaikat, pályázatokat sem adhatnak be "sajátos jogi státusuknak" megfelelően - mutatott rá a PDSZ. 

A szakszervezet szerint a törvény alapvető alkotmányos hiányossága az, hogy nem ad értékelhető hosszúságú felkészülési időt a közoktatási rendszer fenntartásának teljes körű átalakítására. Mint írták, a jogszabályt december 10-én hirdették ki. Ehhez képest a törvény rendelkezéseinek többsége a kihirdetést követő napon, azaz december 11-én lépett hatályba, míg a köznevelési törvényt módosító rendelkezések egy része 2013. január 1-jén, azaz a fenntartóváltással egy időben lép majd hatályba. 

A törvényalkotó azt várja el a törvény útján a közoktatási intézményrendszertől, hogy felkészülési idő nélkül kezdjen el alkalmazni egy, a fenntartóváltáshoz kapcsolódó komplex szabályrendszert, majd húsz nappal ezt követően ennek alapján az ellátott alkotmányos feladat veszélyeztetése nélkül hajtsa végre magát a fenntartóváltást - fejtették ki, hangsúlyozva: húsz nap alatt sem az iskolák, sem azok új fenntartói nem tudnak felkészülni a változásokra. 

A hatalmas intézményrendszer teljes vagyoni és személyi állományát részletesen szabályozó leltárok és egyéb kimutatások elkészítésére, a fenntartói feladatok aggálymentes átvételére nem elegendő ez az idő, ahogy erre az előterjesztő saját kormány-előterjesztésében is jelentős kockázatot látott. A helyzet kialakulásának oka a jogalkotás alkotmányos garanciáinak megsértése volt - állapította meg a PDSZ.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.