2012. december. 11. 18:36 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 11. 18:42 Itthon

Az ENSZ emberei figyelmeztették Magyarországot

A hajléktalanok jogaira figyelmeztette Magyarországot két ENSZ-raportőr. szerintük nyilvánvaló, hogy a hajléktalanság Magyarországon nem választás kérdése, hanem zord valóság.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának két jelentéstevője kedden figyelmeztette a magyar kormányt, hogy tartsa tiszteletben az Alkotmánybíróság novemberi határozatát, amely alkotmányellenesnek minősítette a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltását.

Magdalena Sepúlveda, a rendkívüli szegénységgel és az emberi jogokkal foglalkozó jelentéstevő, valamint a megfelelő lakhatási körülményeket vizsgáló Raquel Rolnik a tanács honlapján közölt állásfoglalásában méltatta az alkotmánybírósági határozatot, és hangsúlyozta, hogy Magyarországnak összhangba kell hoznia törvényeit nemzetközi emberi jogi kötelezettségvállalásaival.

"Figyelmeztettünk a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élőkkel kapcsolatos törvényhozás hátrányosan megkülönböztető jellegére" - mondta Magdalena Sepúlveda, felidézve azt, hogy ez év februárjában a genfi székhelyű ENSZ-testület mindkét - kormányoktól független - jelentéstevője figyelmeztetett a hajléktalanokat érintő szabályozás káros hatásaira.

"Aggodalmunkat fejeztük ki azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány a költséges, a hajléktalanokat büntető rendőri intézkedések mellett döntött ahelyett, hogy tartós és megfelelő elhelyezést találna a szegényeknek" - foglalt állást Raquel Rolnik, hozzátéve: a magyar kormány elismeri, hogy jelenleg Budapesten nincs elég menedékhely a hajléktalanok számára. "Így tehát nyilvánvaló, hogy a hajléktalanság Magyarországon nem választás kérdése, hanem zord valóság."

Az Alkotmánybíróság november közepén alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a szabálysértési törvény azon rendelkezését, szabálysértéssé minősítette a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát. A testület megsemmisítette azokat a törvényi rendelkezéseket is, amelyek rendeletalkotási felhatalmazást adtak az önkormányzatoknak pénzbírsággal sújtható közösségellenes magatartások meghatározására, valamint a tulajdon elvonására lehetőséget adó elkobzás alkalmazására. A határozatot később ki is egészítette az Ab a már lefolytatott szabálysértési eljárásokban jogerősen lezárt ügyek felülvizsgálatának elrendelésével.

Orbán Viktor miniszterelnök ezt követően egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy szerinte a hajléktalanság kérdésével kapcsolatos alkotmánybírósági határozat "életszerűtlen" és igenis meg kell adni a jogot az önkormányzatoknak ahhoz, hogy úgy dönthessenek: közterületeiken ne élhessenek életvitelszerűen hajléktalanok. Szerinte az állam az elmúlt időszakban képessé vált annyi menedékhely fenntartására, mint amennyi ember fedél nélkül él ma Magyarországon.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?