2012. december. 05. 07:48 Blikk Utolsó frissítés: 2012. december. 05. 09:40 Itthon

Blikk: megszólalt Ruttner állítólagos uzsorása

Nem uzsorás, és Ruttner György nem adja neki vissza azt a pénzt, amelyet korábban letétbe helyeztek testvérével az ügyvédnél – ezt állítja az a férfi, aki megkereste a Blikket Ruttner György uzsorás-ügyével kapcsolatban. Nevét és arcát nem vállalta, elmondása szerint becsületesen dolgozik, az ügyvédnél lévő pénz eredetét pedig bizonyítani tudják.

Összesen hatvanmillió forinttal tartozik neki és testvérének Ruttner György – állítja az a férfi, aki az után kereste meg a Blikket, hogy a napilap többször is írt arról: uzsorások fenyegetik az ügyvédet, aki korábban többek között Damu Roland és Stohl András védője is volt. Ruttner György a napokban feljelentést tett négy uzsorás ellen.

Egyikük, egy férfi, aki gyerekeire hivatkozva nem vállalta arcát és nevét, azt mondta: nem uzsorás, Ruttner Györgynél egyszerűen letétbe helyeztek el korábban öccsével 30-30 milliót, de az ügyvéd nem akarja visszaadni a pénzüket. Az igaz, hogy már az ügyvéd régiségeit és vagyontárgyát is elfogadták volna, hogy visszakapják a hatvanmilliójukat – tette hozzá.

A férfi azt mondta magáról, hogy becsületesen adózó építési vállalkozó, Ruttnert régóta ismeri, korábban „jogi dolgokat intézet neki a gyámhatóságnál és máshol”. A letéttel kapcsolatos eredeti papírokat állítása szerint széfben őrzi, az ügyvédnél lévő pénzből ingatlanokat akartak vásárolni.

„Nem feketepénz a miénk, ezt tudjuk is igazolni” – mondta még a férfi, aki a cikk szerint határozottan állítja, hogy akár hazugságvizsgálóba is ülne, ha kell.

A Blikk korábbi cikke szerint Ruttner György horribilis devizahitelt vett fel, de nem tudta fizetni a megnövekedett törlesztőrészleteket, így végül uzsorásoktól kért kölcsön 172 millió forintot. Az elmúlt öt évben 500 milliót fizetett már vissza, de még ez sem elég az őt szorongatóknak, fenyegetőknek, így feljelentést tett – mondta korábban.

A Blikknél jelentkező férfi állításaira az ügyvéd úgy reagált: bizonyítékokkal fordult a rendőrséghez. Szó sincs letétről, egyértelműen uzsorakölcsönt kapott. Ha hamisan bűncselekménnyel vádolja meg bárki, azonnal megteszi a szükséges lépést – tette hozzá.

* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!

A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.