2012. december. 03. 05:55 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2012. december. 03. 08:49 Itthon

70 millióval húzhatta le a honvédséget egy filmstúdió vezetője

A nyomozás már lezárult, így várhatóan a hét közepén vádat emelhetnek három ember, Cs. Tamás filmstúdió-vezető és két társa ellen a Honvédelmi Minisztérium médiacégénél felmerült hűtlen kezelés ügyében - írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet információja szerint hűtlen kezeléssel vádolják meg Cs. Tamás filmstúdió-vezetőt és két társát. A lap hétfői számában arról ír, hogy hárman is a vádlottak padjára kerülhetnek a jövő héten a Honvédelmi Minisztérium (HM) médiacégénél, a HM Zrínyi Kommunikációs Közhasznú Társaságnál felmerült hűtlen kezelés ügyében.

A nyomozás mindhárom gyanúsított esetében lezárult, jelenleg az iratokat ismertetik az érintettekkel - írja a lap.

Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője a lapnak megerősítette, hogy az ügynek jelenleg három gyanúsítottja van, azt azonban nem tudta megmondani, hogy pontosan mikor lesz a vádemelés, tájékoztatása szerint a hét közepére várható.

Az ügyészség szerint a volt cégvezető társaival együtt fiktív szerződések alapján több mint 70 millió forinttal károsította meg a honvédséget.

A HM vizsgálata szerint 2005 és 2010 között összesen 250 millió forint tűnt el a társaságból.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.