2012. november. 26. 12:37 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 26. 12:36 Itthon

Radarjeleket elnyelő bevonatot fejleszt a honvédség

A radarjeleket elnyelő, a jelvisszaverődést szinte teljesen megakadályozó, nanotechnológiás bevonat kifejlesztésén dolgozik a honvédség egyik cége és egy svéd vállalat - olvasható Hende Csaba honvédelmi miniszter írásbeli válaszában, amelyet hétfőn tettek közzé az Országgyűlés honlapján.

Juhász Ferenc szocialista képviselő azt kérdezte a tárcavezetőtől, hogy a honvédségnek melyek az exportképes hadiipari termékei. Hende Csaba azt közölte, az említett bevonat világviszonylatban is kiemelkedő, szellemi terméknek, újításnak minősül. A projektről nem közölt bővebb információkat.

A miniszter a termékek között említette a szerinte világszínvonalú technikát képviselő univerzális kihangosító berendezést (Psyops) is, amelyet a HM ArmCom Zrt. fejlesztett ki. Ezzel az eszközzel akár két kilométerre is lehet érthető minőségű hangot sugározni, úgy, hogy elektronikusan nem lehet megzavarni az adást. 

A szerkezet szélsőséges hőmérsékleti viszonyok között is üzemel és mind katonai, mind polgári területen alkalmazható - tették hozzá. Közölte azt is, hogy a kihangosító iránt már több külföldi ország is érdeklődött. 

Borbíró Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára november közepén azt mondta, az elmúlt két évben új eszközök kifejlesztését tűzték ki célul a HM cégeinél. Új szabadalom alapján fejlesztettek víztisztítót, arzénmentesítőt a HM cégei. Az újítások között van a szélsőséges körülmények között bevethető busz is.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.