2012. november. 16. 09:18 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 16. 09:12 Itthon

Panzióban kapcsolták le egy budapesti vállalkozó zsarolóit

Elfogtak a rendőrök egy fővárosi panzióban két férfit, akik folyamatosan zsaroltak és fegyverrel fenyegettek egy vállalkozót.

Az információk szerint a fővárosi vállalkozó 2012 májusától rendszeresen vásárolt kis mennyiségű kábítószert az egyik gyanúsítottól, és azt részletekben fizette ki. Az eladó ezért kamatot számolt fel, ami elszámolási vitához vezetett – közölte a rendőrség pénteken.

A rendőrség gyanúja szerint a vásárlót folyamatosan, életveszélyesen fenyegették, majd idén szeptemberben a két gyanúsított kivitte a férfit Vecsés határába, ahol fegyverrel fenyegették meg. A folyamatos zsarolással körülbelül hárommillió forintot fizettettek ki a vállalkozóval. A két budapesti zsarolónak egy vecsési férfi is segített a bűncselekmény elkövetésében.

A vállalkozó hétfőn feljelentést tett, a XIX. kerületi nyomozók ezután egy XVIII. kerületi panzióban fogták el a két zsarolót, akik újabb pénzátadásra várták a sértettet. A gyanúsítottaknál tartott házkutatás során egy gázriasztófegyver és gumilövedékes fegyver is előkerült, valamint kisebb mennyiségű kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

A harmadik férfit két órával később fogták el. Az újabb házkutatás során két riasztófegyver mellett kábítószer kimérésére használatos patikamérleget is lefoglaltak a rendőrök.

A gyanúsítottak tagadják bűnösségüket. A rendőrség a két zsaroló előzetes letartóztatását kezdeményezte, a harmadik férfi szabadlábon védekezhet.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.