2012. november. 16. 17:03 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 16. 17:01 Itthon

Felmentettek három, halálos veszélyeztetéssel vádolt rendőrt

Három debreceni rendőrt bizonyítottság, egyet bűncselekmény hiányában felmentett a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vádja alól megismételt eljárásban pénteken a Debreceni Törvényszék.

Az eljárás a sértett édesanyja által 2008 októberében benyújtott vádindítvány alapján indult el. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2011 májusában felmentette a vádlottakat, de a Debreceni Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet, és új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot.

A vádindítvány szerint a vádlottak 2007. május 2-án egy intézkedés közben Debrecenben üldözőbe vették P. Attilát, aki harmadik emeleti lakásából úgy menekült, hogy az erkélyről leugrott. Miután a férfit utolérték, megbilincselték. A pótmagánvád szerint a sértett a rendőri intézkedés során szenvedett koponyasérülést, amelyet a kényszerintézkedésben részt vevő négy rendőr valamelyike okozott.

A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság korábbi ítélete szerint a kényszerintézkedés során az első-, a másod- vagy a harmadrendű vádlott nagy erővel P. Attila halántékára térdelt vagy térddel ráugrott. A vádlottak szerint a sértett akkor üthette be a fejét, amikor az emeletről leugrott, de ezt két szakértői vélemény cáfolta. Ezek szerint az erőbehatás csak fektében érhette a sértettet, a halántéktáji sérülés és a halál között pedig közvetlen ok-okozati összefüggés van. Miután azonban nem lehetett kideríteni, hogy melyik vádlott bántalmazta a sértettet, a bíróság bizonyítottság hiányában felmentette a négy rendőrt a társtettesként elkövetett, halált okozó testi sértés vádja alól.

A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla 2011. október 26-ai ítéletében kimondta, hogy a bíróság abszolút hibát nem követett el, de a bizonyítási eljárás során olyan szabálysértések történtek, amelyek széleskörű megalapozatlansághoz vezettek. A másodfokú bíróság ezért megismételt eljárásra kötelezte a törvényszéket. 

A Debreceni Törvényszék Mocsáry Eszter vezette tanácsa pénteken kihirdetett ítéletében az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat bizonyítottság, a negyedrendű vádlottat bűncselekmény hiányában felmentette. Bár a pótmagánvád társtettesként elkövetett, halált okozó testi sértés bűntettét tartalmazta, a törvényszék ezt nem találta helytállónak, mert a testi sértés szándéka nem volt megállapítható. A kényszerintézkedés során azonban a vádlottak egyike megszegte foglalkozása írott és íratlan szabályainak valamelyikét, amivel a törvényszék szerint halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűncselekményét követte el. A tanács a megismételt eljárás során megállapította, hogy bűncselekmény történt, a negyedrendű vádlottat azonban egyértelműen kizárta az elkövetők közül, hiszen ő már a megbilincselés után érkezett a helyszínre.

A döntés nem jogerős, a pótmagánvádló mellett az első, a másod- és a harmadrendű vádlott is fellebbezett.

Hirdetés