2012. november. 12. 15:06 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. november. 12. 16:48 Itthon

Kónya pert nyert a HM ellen

Kónya Péter, az Együtt 2014 élén álló triumvirátus egyik tagja hétfőn pert nyert a Munkaügyi Bíróságon a Honvédelmi Minisztériummal szemben - írja az atv.hu.

A perre azért került sor, mert egy 2011 őszén – akkor még a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnökeként, valamint az akkor frissen alakult Szolidaritás társelnökeként – egy, a Magyar Nemzetnek adott interjúja nyomán a Honvédelmi Minisztérium eljárást indított Kónya Péter ellen.

A minisztérium arra hivatkozott, hogy neki hivatásos katonatisztként tilos lett volna politizálnia, így a vezérkari főnök kezdeményezésére, a honvédelmi miniszter jóváhagyásával – a civil életben fegyelmivel egyenértékű – feddésben részesült. Kónya Péter az atv.hu-nak elmondta: ezek után ügyvédje tanácsára bírósághoz fordult.

Az egykori szakszervezeti vezető hangsúlyozta: egy ehhez részben hasonló, húsz évvel ezelőtti magyar per folyományaként a strassburgi Emberi Jogi Bíróság kimondta, csak azt a politikai tevékenységet lehet korlátozni, amit törvény konkrétan megtilt. Azt akkor a magyar állam is elismerte, hogy a magyar törvénytárban csak annyi van leírva: hivatásos katonatiszt pártpolitikai tevékenységet nem folytathat – hangsúlyozta Kónya. Hozzátette: a Magyar Nemzetben adott interjúban ő valóban bírálta a kormány tevékenységét, de pártpolitikai tevékenységet nem folytatott.

Hétfőn a Fővárosi Munkaügyi Bíróság hatályon kívül helyezte a minisztériumi fegyelmit. Indoklásában kimondta: ha nem pártpolitikai tevékenységről van szó, akkor a szakszervezeti vezetők politikai tevékenysége törvényes az esetben is, ha közben fegyveres erők vagy testületek hivatásos tagjai, "hiszen olyan emberekkel vagyunk kénytelenek egyeztetni a végrehajtó hatalomból, akik maguk is politikusok" – tette hozzá a Szolidaritás elnöke.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.