2012. november. 11. 19:13 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 11. 19:13 Itthon

Apjuk mentette meg két kislány életét Budapesten

Édesapjuk mentette meg annak a két kislánynak az életét, akik szén-monoxid-mérgezést szenvedtek vasárnap délután Budapesten, a XI. kerületben.

Az egyik kislány két-, a másik hatéves, a kádban fürödtek, amikor valamiért szén-monoxid került a levegőbe. Mindkét gyerek eszméletét vesztette, és a víz alá süllyedt. A lányok apjának tűnt fel, hogy nem hall hangokat a helyiségből. A fürdőszobába érkezve mindkét kislányt kiragadta a vízből, egyiküknek ekkor már nem volt légzése, őt az édesapa újraélesztette - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A kiérkező mentők kórházba szállították a gyerekeket.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a Bánk Bán utcai társasházi lakást a kiérkező tűzoltók átszellőztették, valamint az ház többi lakását is átvizsgálták, de újabb szén-monoxid-szennyezésre utaló nyomot nem találtak. Még vizsgálják, mitől keletkezett szén-monoxid a lakásban.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.