2012. november. 08. 16:27 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 08. 16:14 Itthon

DK: egy vitás kérdés volt a Millával, de Bajnai azt is "helyre tette"

A Demokratikus Koalíciónak (DK) egy konkrét ügyben volt vitája a Millával, ezt azonban Bajnai Gordon október 23-i beszédében helyre tette, így ma már nem áll fenn véleménykülönbség - mondta Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke csütörtökön.

Molnár Csaba arra reagált, hogy Juhász Péter, a Milla Egyesület elnöke az Együtt 2014 választói mozgalom sajtótájékoztatóján kijelentette, a Demokratikus Koalícióval jelenleg nincs dolguk, mivel Gyurcsány Ferenc pártelnök "nem szeretne közösködni" a Millával.

Molnár Csaba ezzel szemben azt mondta, pártjának a tárgyalások megkezdéséhez semmilyen előfeltétele nem volt, a kezdettől fogva a lehető legszélesebb körű összefogást szorgalmazzák.

"Egy konkrét ügyben volt vitánk a demokratikus ellenzék egyik civil képviselőjével, a Millával, mégpedig a rendszerváltást követő húsz év megítélésében. Ezt az ügyet azonban Bajnai Gordon az október 23-i beszédében helyre tette, így ma már nem áll fenn véleménykülönbség ebben az ügyben sem a Millával" - közölte a DK alelnöke.

Gyurcsány Ferenc a Milla október 23-i tüntetése előtt azt írta a Facebookon: hibát követ el a kormányfői székben őt követő Bajnai Gordon azzal, hogy felszólal a demonstráción.

Úgy fogalmazott, az ellenzéki együttműködés legnagyobb akadálya az a "hazugság", amely egyenlő távolságot tart a Fidesztől, illetve az MSZP-től és a DK-tól. Szerinte "ebben a hazugságban osztozik ma a Milla, a Szolidaritás és az LMP", pedig nem lehet egy kalap alá venni a 2010 előtti kormányokat és a mostanit.

Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke korábban úgy nyilatkozott: a DK és a Milla közötti vitát a két szervezetnek egymás között kell tisztáznia.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.