2012. november. 06. 17:30 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 06. 17:19 Itthon

Ebéd közben jött a hívás: "Kolontárnál piros a mező"

Bűncselekmény hiánya miatt felmentését kérte a tizedrendű vádlott, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. bauxitbányászati vezérigazgató-helyettese a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőper keddi tárgyalásán a Veszprémi Törvényszéken.

K. Árpád a vallomásában azt mondta, nem érzi magát bűnösnek, nem követett el bűncselekményt, sem szándékosan, sem gondatlanul. Véleménye szerint a vád megalapozatlanul vonta le azt a következtetést, hogy a Mal ajkai telephelyén vezetői jogosultsága lenne, mert a bányászati üzem különálló egység.

Hangsúlyozta: a gyár ajkai területén sem intézkedési, sem döntési jogosultsága nincsen, a timföldgyártással, a hidrátüzemmel és a vörösiszaptérrel összefüggésben a munkaszerződése szerint nincs kötelezettsége. Vitatta a vádirat állítását, hogy szándékosan akadályozta a kármentesítést, azt mondta, a katasztrófa után a cégvezetői utasításnak megfelelően bányászati szakemberekkel a gátépítési munkákban vett részt.  A bíró kérdésére elmondta, hogy az iszaptározóknál a katasztrófa előtt mindössze egyszer járt, a tározókkal kapcsolatban döntési jogosultsága nem volt. 

A tragédia napján történtekről elmondta: munkatársaival ebédelt, amikor telefonhívást kapott, miszerint "Kolontárnál piros a mező". Hívta a halimbai bányaüzemet, mivel üzemzavarra gondolt. Amikor azt a tájékoztatást kapta, hogy ott nincs probléma, a helyszínre ment. 

K. Árpád véleménye szerint a vádhatóság a vádlottak szakmai és emberi tisztességét vonja kétségbe, "a kollektív bűnösség elve alapján, beosztástól függetlenül". Az ügyész válasza szerint a vád nem vonja kétségbe emberi és szakmai tisztességüket. Azt szeretnék tisztázni, hogy van-e a katasztrófának büntetőjogi következménye, és a vádlottak hibáztak-e.

Cs. László másképp emlékszik

Felmentését kérte a tárgyaláson a tizenegyedrendű vádlott Cs. László, a hidrátfeldolgozó divízió igazgatója is. A vád szerint mentésre irányuló intézkedést nem tett, és megszegte a segítségnyújtásra vonatkozó íratlan szabályokat. A bíróságon felolvasott vallomásában megalapozatlannak nevezte a kárelhárítási terv alapján neki felróttakat, azt, hogy értesítési kötelezettsége lett volna. 

Tévesnek nevezte Cs. László a vádirat azon állítását, hogy ebéd közben értesült volna a katasztrófáról, mert csak a helyszínen szerzett tudomást a bekövetkezett tragédiáról, ahová az elsőrendű vádlott B. Zoltánnak, a Mal vezérigazgatójának kérésére ment ki. Kiemelte: a gátszakadás után a cégvezető utasítására a gyár vészleállítását intézte, amely több műszakon át tartott, és folyamatos intézkedést igényelt.

Azt mondta, hogy a felelősségi körébe tartozó intézkedéseket megtette, és segítette a divízójához közvetlenül nem tartozó feladatok ellátását is. Példaként a szennyezett talaj szállításának irányítását és a fedél nélkül maradt lakosoknak átmeneti szálláshely keresését említette. Mindkét vádlott azt vallotta: a rendőrség, tűzoltóság szakemberei már a helyszínen voltak, mire ők a történtekről értesültek, ezért nem értesítették a hatóságokat.

A gátak az "örökkévalóságnak épültek"

A keddi tárgyalási nap elején az elsőrendű vádlott B. Zoltán az ügyvédek kérdéseire válaszolt. Védőjének a gátfalakra vonatkozó kérdésére azt mondta: a gátak "az örökkévalóságnak épültek", soha nem került szóba az ott tárolt vörösiszap elszállítása. Az üzem a megengedett betöltési szint alatt működött - tette hozzá. A tárgyalás szerdán a kilencedrendű vádlott R. Martin meghallgatásával folytatódik.

Az ügyészség a Mal Zrt. ajkai telephelyén, a X-es számú vörösiszap-tároló kazettájánál 2010 októberében bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége, továbbá a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat 15 ember ellen.

A Mal Zrt. tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - az ügyben indult büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.

A Veszprémi Törvényszéken szeptember 24-én kezdődött a többi között közveszélyokozás miatt indított büntetőper a timföldgyár vezetői, alkalmazottai ellen.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.