2012. november. 06. 13:50 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 06. 12:41 Itthon

3 ikszet rajzolt a falra áldozata vérével a békési gyilkos

20 éves fogházbüntetést kapott kedden az a férfi, aki 18 évesen brutálisan megölte barátnője 87 éves nagyanyját. Az idős asszonytól 15500 forintot zsákmányolt. A vérrel rajzolt ikszet egy filmben látta.

Jogerősen húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a békési férfit, aki 2010 tavaszán 15 ezer forintjáért brutálisan agyonvert egy idős asszonyt.

A bűncselekmény elkövetésekor 18 esztendős, korábban vagyon elleni bűncselekmények miatt büntetett Reszelő Rolandnak 2008-ban gyereke született barátnőjétől, így gyakran töltötte napjait a lány nagyszüleinek házában. Így ismerkedett össze a későbbi sértettel: előfordult, hogy a vádlott segített cipekedni a 87 esztendős, egyedül élő asszonynak. A férfi tudta, az idős nő időnként kölcsönökkel segíti ki egyes szomszédait, és italt is tart otthon, hogy vendégeit vagy a neki segédkezőket megkínálhassa.

A vádlott 2010. március 9-én összeveszett barátnőjével, emiatt hajnalban távozott a házból. Mivel nem volt pénze, visszament a házba, bántalmazta az asszonyt, majd 15 500 forintot kivett a pénztárcájából.

Röviddel később fakanállal ütlegelte, rugdosta és megtaposta a nőt, mielőtt pedig távozott a házból, az áldozat vérével három ikszet rajzolt a falra az eltörött fakanállal. Később erre nem tudott magyarázatot adni, azt mondta, egy filmben látott hasonlót.

Az idős nő harminc sérülést szenvedett, halálát koponyaűri vérzés, keringés, légzési elégtelenség okozta.

A zsákmányolt pénzt a vádlott játékgépen eljátszotta. A férfit még aznap délután őrizetbe vette a rendőrség. 

A táblabíróság a vádlottat - aki többször beismerte a bűncselekményt, később azonban tagadta bűnösségét - nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, és jogerősen húsz év fegyházra ítélte.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.