Januárig visszamenőleg kapják meg a plusz pénzt a légi mentők is.
Hamarosan megkaphatja a béremelést azon egészségügyi dolgozók egy része, akik korábban kimaradtak a juttatásból - írta a Magyar Nemzet. A lap egy kormányrendelet-tervezetre hivatkozva számolt be arról, hogy az egészségügyért felelős államtitkárság elképzelése szerint pluszpénzhez juthatnak többek között az Országos Epidemiológiai Központ és az Országos Környezetegészségügyi Intézet betegellátással foglalkozó dolgozói, valamint a légi mentők is. Utóbbiak korábban felháborodtak azon, hogy kihagyták őket a juttatásból, hiszen a földi mentést végző kollégáik részesültek belőle.
A tervek szerint a többletbért januárig visszamenőleg, egy összegben kapnák meg az érintettek, úgy, ahogy az nyáron az egészségügyi dolgozók nagy részének járt. Akkor csaknem 86 ezer ágazati dolgozó jutott pluszpénzhez.