2012. október. 31. 18:13 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 31. 18:04 Itthon

Bárándy sajnálja, hogy lebunkózott egy fideszes képviselőt

Bárándy Gergely (MSZP) sajnálja, hogy bunkónak nevezte Szakács Imrét (Fidesz), ugyanakkor úgy véli: amikor egy képviselő hazugnak nevez egy másikat, az kimondva, kimondatlanul, bunkóság. A Fidesz szóvivője szerint viszont Bárándy Gergely az, aki nem mondott igazat, ezért elvárt volna tőle egy bocsánatkérést.

A szocialista politikus szerdán az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának keddi ülésén kialakult vitával kapcsolatban juttatta el közleményét az MTI-hez, Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője pedig az ebben megfogalmazottakat bírálta.

A bizottságban kedden éjszaka a választási eljárásról szóló törvényjavaslathoz benyújtott kormánypárti módosításokat vitatták meg, éles vita közepette. Ezek között szerepel, hogy a kormánytöbbség mégsem tenné lehetővé az egyesületeknek a választáson való indulást. A vita során Szakács Imre "gusztustalan csúsztatásnak" nevezte, hogy az MSZP úgy állítja be a történteket, mintha a kormányoldal a jelenleg hatályos törvényeken akarna változtatni a Haza és Haladás választásból történő kiszorítása érdekében. Erre reagálva a szocialista Bárándy Gergely "bunkónak" nevezte Szakács Imrét.

Bárándy Gergely szerdai közleményében úgy fogalmaz: sajnálja, hogy kiszaladt a száján a kritika tárgyává vált szó, jobb lett volna tartózkodni az efféle kijelentésektől az ülésen. Ugyanakkor leszögez azt is: "amikor egy képviselő - kivált abban a formában, amelyben ezt Szakács Imre tette - hazugnak nevez egy másikat, szakmai álláspontját pedig gusztustalan csúsztatásnak minősíti, az - kimondva, kimondatlanul - bunkóság".

A közleményében az is szerepel: tény, hogy egyesületek eddig nem indulhattak az országgyűlési választásokon, ám a Fidesz eredeti javaslata a jövőben lehetővé tette volna azt. Erre reagálva Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője azt közölte az MTI-vel: a szocialista képviselő beismerte, hogy nem mondott igazat, amiért elvárt volna egy bocsánatkérést Bárándy Gergelytől.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.