2012. október. 29. 14:04 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. október. 29. 13:50 Itthon

Schiffer: az LMP-t aligha fogja megváltani Bajnai Gordon

Schiffer András, az LMP képviselője nagyon tiszteli Bajnai Gordont, de nem tekinti megváltónak és szerinte jó néhány dologról számot kéne vetnie.

Álbaloldalinak tartja a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 szövetséget Schiffer András. A Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője a Hír Televízió Versus című műsorában azt mondta: a szövetség céljai egyelőre ismeretlenek, Bajnai Gordonnak pedig szerinte mindenekelőtt önkritikára lenne szüksége.

"Bajnai Gordont én egyébként nagyon tisztelem, tehát személy szerint nekem égadta világon semmi gondon nincs vele. Egyetlen egy apró gond van, hogy azon túl, hogy egy évig miniszterelnök volt, korábban öt éven keresztül a magyar fejlesztési politikát irányította, tehát kormánytagként, fejlesztési miniszterként, illetve miniszterelnökként, szerintem jó néhány dologról számot kéne vetnie, és akkor kiderül, hogy ezek a szlogenek pontosan mit takarnak" – mondta Schiffer András.

"Nem hiszek a politikai megváltókban, az LMP politikai oldalát aligha fogja megváltani Bajnai Gordon" - tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.