2012. október. 29. 20:46 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 29. 20:46 Itthon

Pintér: 3500 rendőrt kellett pótolni

A rendőrség 2010-es átszervezése elsőként az állomány feltöltésével kezdődött, miután 3500 rendőr hiányzott a szervezetből. Pótlásukra 4200 ember kiképzését kezdték meg, és mostanra, figyelembe véve a közbenső fluktuációt, az állománytábla teljessé vált - mondta Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn a szolnoki Hozam Klubban, ahol a tárca 2010-től elvégzett munkájáról tartott előadást.

A legnagyobb feladatot jelenleg is a körzeti megbízotti helyek betöltése jelenti, mert ezen a területen a hiány hetvenszázalékos volt, de az idei év végére valamennyi, a lakosság és rendőrség közötti közvetlen kapcsolatot jelentő poszton lesz rendőr - mondta Pintér.

A miniszter tájékoztatása szerint a rendőrségen bevezették a szervezetekre és személyekre egyaránt vonatkozó szakmai minősítést és eredménymérést. Elsőként a szervezeteket értékelték, és amelyik nem nyújtott elfogadható szintet, ott a vezetőt felállították beosztásából. Ennek alapján három megyei rendőr-főkapitányt, illetve húsz kapitányságvezetőt váltottak le. 

Pintér Sándor beszámolójában jelezte: a jövőre nézve kiadtak egy szempontrendszert a vezetőknek arról, mit szeretnének elérni annak érdekében, hogy a közrend és a közbiztonság javuljon.

A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy egy 2010-ben készült átfogó felmérés alapján a legtöbb problémát a kistelepülések gyenge közbiztonsága okozta. E helységekben különösen a tulajdon elleni szabálysértések száma volt nagyon magas, úgy, hogy a lopások egy részét már be sem jelentették a károsultak.

E helyzet orvoslására azonnali segítségként jogszabályváltozásokat léptettek életbe, és ennek alapján a jegyzők helyett a rendőrség végzi az ügyekben a felderítést, míg a bírósági titkárok dolga lett az ítélkezés. A változtatások egyik nem várt eredménye volt, hogy a tulajdon elleni szabálysértések száma azokban a kisboltokban is visszaszorult, ahol a 4-5 ezer forint értékű, rendszeres lopások magának a kiskereskedésnek a létét veszélyeztették - tette hozzá Pintér Sándor.

 

Hirdetés