Ez Bajnai első tesztje: megoldani, hogy ne kapcsolhassák össze Kunczétól Gyurcsányig a szekerére felkapaszkodni akaró politika hullákkal, miközben nem haragíthatja magára azok egykori szavazóit - olvasható a Véleményvezér blogon.
Bajnai Gordon ellenzéki miniszterelnök-jelöltté válásának esélyeit jól mutatja, hogy már most reaktiválódott az elmúlt húsz év zombihadseregének néhány prominense, hogy még időben felkapaszkodjanak a szekerére. Bajnainak nem lesz könnyű lerázni őket, mégis meg kell tennie, ha fenn akarja tartani választási reményeit - írja a Véleményvezér blog.
Bajnai vonzereje egyelőre elsősorban abban leledzik, hogy sokak számára amolyan "se nem Gyurcsány, se nem Orbán, se nem MSZP, se nem Fidesz"-alternatívát ígér. Október 23-i beszédében ezt a vonalat kifejezetten hangsúlyozta, és ahogy erre külön kitértünk, látványosan nyitott a Fideszt elhagyó jobboldali érzelmű szavazók felé is. Ezeknek a szavazóknak csakúgy, mint az ugyan nem jobboldali érzelmű, de 2010-ben az MSZP-t leváltani akaró és ezért jobb híján a Fideszre voksoló tömegeknek Gyurcsány Ferenc, illetve az egykori MSZP-SZDSZ-világ szimbolikus alakjai egyszerűen taszítóak. Ha Bajnai e rétegekből jelentősebb számú választót meg akar fogni, akkor nem engedheti meg magának, hogy ezekkel a személyekkel asszociálódjon. Különösen nem a visszatérését követő első napokban - olvasható a blogon. A teljes bejegyzést itt találja!