2012. október. 16. 12:48 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. október. 16. 16:12 Itthon

Olimpiai bajnok felügyeli az állami dohánybizniszt

Jövő júniustól kell üzemelnie annak az új trafikhálózatnak, amelynek tagjai húsz évre kapnak koncessziót dohányáru-értékesítésre, ám ha fiatalkorút szolgálnak ki, egyből bukhatják a jogosultságot. A hálózatot nonprofit állami cég működteti majd, vezetője Gyulay Zsolt szöuli olimpiai bajnok lesz. A cigaretta ára eközben fokozatosan a nyugati szintre emelkedik, vágott dohányt pedig nem árusítanak.

Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. néven a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn keresztül céget hoz létre az állam az úgynevezett trafiktörvény nyomán felállítandó dohánybolt-hálózat működtetésére - derült ki egy kedd délelőtti sajtóbeszélgetésen. A társaságot Gyulay Zsolt szöuli kétszeres olimpiai bajnok kajakos, a Hungaroring Zrt. eddig vezérigazgatója irányítja majd, aki az igazgatótanácsi elnöki tisztségét megtartja a Hungaroring Zrt.-ben.

Az új társaság feladata lesz, hogy november 15-ig kidolgozza a diohánytermékeket árusító állami bolthálózat koncesszióját - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, hozzátéve, hogy az új rendszernek jövő júniustól kell üzemelnie. A nonprofit cég 455 millió forintos költségvetéssel működik, és a cél az, hogy önfenntartó módon működjön.

Az államtitkár megismételte azt a már többször közölt kormányzati szándékot, hogy a dohánytermékek árusításának monopolizálásával népegészségügyi szempontok vezetik a kormányt. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy az utóbbi időben félévenként emelkedett a dohány- és alkoholterméklek jövedéki adója. A hvg.hu kérdésére Lázár János azt mondta, hogy a kormányzati szándék szerint a jövedéki adó emelése a jövőben is fontos lesz. "Akinek káros szenvedélye van, az fizesse meg" - fogalmazott az államtitkár, aki szerint 5-7 éven belül egy doboz cigaretta ára idehaza is eléri majd a nyugat-európai átlagárat. Ezzel párhuzamosan 2018-2020-ig a vágottdohány-forgalmazást teljesen fel fogják számolni az egész Európai Unióban.

Gyulai Zsolt, az új társaság vezetője arról beszélt, hogy 2010-ben 440 milliárd forintot költött az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a kifejezetten a dohányzással kapcsolatos egészségügyi ártalmak kezelésére. Ehhez képest a dohánytermékek jövedéki adójából és áfájából évente 360 milliárd forint folyik be nagyságrendileg. Tehát az állam így is 80 milliárd forintos mínuszban van.

A kormány azzal, hogy az eddigi mintegy 40 ezerről 10 ezerre akarja csökkenteni a dohánytermékek elárusító helyeinek számát, az ellenőrzés hatékonyságát is várja, hiszen a tervezett szankciók szerint az elárusító helyekre 18 évnél fiatalabb személy be sem léphet, és a fiatalkorút cigarettával árusító hely akár már az első szabályszegésnél elbukhatja a 20 évre szóló koncessziót.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.