Kövér visszautasította az LMP törvényjavaslatát, az Ab-hez fordulnak
Példátlannak és alaptörvény-ellenesnek tartja az LMP két országgyűlési képviselője, hogy a házelnök visszautasította A feudális jellegű jogviszonyok megszüntetéséről címmel benyújtott törvényjavaslatukat. A politikusok az Alkotmánybírósághoz fordulnak, és ismét beterjesztették az indítványt a parlamentnek.
Schiffer András és Szél Bernadett pénteken, sajtótájékoztatón ismertette azt a levelet, amelyben Kövér László, az Országgyűlés elnöke az előterjesztésüket tárgyalásra és határozathozatalra alkalmatlannak minősítette, és közölte: élve a házszabályban biztosított jogával és figyelembe véve az alkotmányügyi bizottság ezzel kapcsolatos, általános érvényű állásfoglalását, az indítványt visszautasította.
A javaslat célja, hogy ne legyen lehetőség közmunkások magán-érdekeltségeken való dolgoztatására – mondta Szél Bernadett. Schiffer András azt mondta, a házelnök által hivatkozott házszabályi rendelkezés valóban előírja a képviselők számára, hogyan kell előterjeszteni az indítványokat, de csak a nem szabályszerűen beterjesztett javaslatok visszautasítását teszi lehetővé a házelnök számára. Az elnök által komolytalannak ítélt előterjesztések visszautasítását Schiffer András szerint egyetlen házszabályi vagy alkotmányos rendelkezés sem teszi lehetővé.
Hangsúlyozta: az alaptörvény minden képviselőnek biztosítja a törvényjavaslat kezdeményezésének jogát, ezért az eljárás miatt az Alkotmánybírósághoz fordulnak, "a házelnök érzékenységét méltányolva" pedig ismét beterjesztik a törvényt, immár Az úrbéri viszonyok megszüntetéséről címmel.
"Ha ez is problémát okoz, akkor kénytelenek leszünk elgondolkodni azon, hogy a fideszes szokások szerint személyre szabjuk a törvényjavaslatot, és legközelebb Lex L. Simonka néven fogjuk azt előterjeszteni" – utalt az elmúlt hónapokban a sajtóban napvilágot látott olyan hírekre, hogy polgármester földjén dolgoztak közmunkások vagy államtitkár szőlőjét művelték fogvatartottak.
Szél Bernadett hozzátette: jelenleg is perben állnak Pusztaottlaka polgármesterével, Simonka Györggyel, akivel szemben az a vád fogalmazódott meg, hogy közmunkások dolgoznak az érdekeltségein. A bíróság első fokon az LMP-seknek adott igazat és a közérdekű adatok átadására szólította fel a polgármestert - mondta.
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága október 1-jén fogadott el - a házelnök megkeresése nyomán - általános érvényű állásfoglalást arról, hogy a parlament elnökének - az országgyűlési törvényben foglalt feladatából következően - joga és kötelessége visszautasítani a "nyilvánvalóan komolytalan és sértő tartalmú" törvényjavaslatokat vagy más parlamenti indítványokat.