2012. október. 05. 06:16 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 05. 09:25 Itthon

Hende reméli, nem túl primitív a rakétatolvaj

Csak a vizsgálat lezárulta után tud állást foglalni és tájékoztatni a nyilvánosságot, kit terhel a fegyelmi felelősség a rakéták harci fejeinek eltűnéséért - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a köztévé esti műsorában. A miniszter szerint aki a rakétákat elvitte, az egyértelműen lopni ment oda, és reméli, hogy az illető nem próbálja majd kalapáccsal szétverni a szerkezetet.

A vezérkari főnök utasítására már vizsgálják, hogy pontosan miként tűnhettek el a rakétaalkatrészek a táborfalvai lőtérről még szeptember közepén - válaszolta a műsorvezető kérdésére Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön az M1 Az este című műsorában. A miniszter arra a kérdésre, hogy miért vártak majdnem egy hónapot a rakéták eltűnésének nyilvánosságra hozatalával, azt válaszolta, hogy csak a vizsgálat lezárulta után tud állást foglalni és tájékoztatni a nyilvánosságot, kit terhel a fegyelmi felelősség a rakéták harci fejeinek eltűnéséért.

A szerkezetek a MI-24-es harci helikopterek nem irányítható rakétái, amelyeket speciális rakétavetőből lőnek ki, semmi másra nem alkalmas, viszont veszélyt jelent - közölte a miniszter. A műsorban elhangzottak szerint az alkatrészek - akár 20 méteres körben - halált okozhatnak, ha felrobbannak. "Persze ez nem olyan, mint egy kézigránát, ez akkor robban, ha mondjuk nagy kalapáccsal hatot-nyolcat ráütnek, de én azért remélem, hogy ennyire primitív nem lehet az elkövető" - mondta Hende Csaba.

"Reméljük a legjobbakat, hogy semmilyen baleset nem következik be" - tette hozzá, ugyanakkor megerősítette, hogy egyelőre nem tudják pontosan, mi történt "ezekkel a fel nem robbant rakétákkal". Az eszközök - a miniszter közlése szerint - egy lezárt honvédségi területről tűntek el, "aki oda bement, az lopni ment".

A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerda esti közleménye szerint a szeptember 13-i helikopteres éleslövészet után észlelték, hogy a lőtéren - a sorompókkal és figyelmeztető táblákkal övezett területről - hátramaradt levegő-föld rakéták harci fejeit eltulajdonították. A terület mentesítésével megbízott tűzszerészek öt - fel nem robbantott - "harci fejet" nem találtak a területen - fűzték hozzá.

A HM felhívta az emberek figyelmét, hogy az ellopott tárgyak közvetlen veszélyt jelentenek; a harci fejek 8 centiméter átmérőjű, 25 centiméter hosszúságú csövek, a két végén lévő furatban narancssárga anyag látható. A HM szerint az eltűnt rakétaalkatrészeket nem szabad megmozdítani, és aki a tárgyakról információval rendelkezik, az "haladéktalanul értesítse a rendőrséget a 107-es, illetve 112-es ingyenesen hívható számokon".

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.