2012. szeptember. 25. 11:13 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 25. 11:12 Itthon

Ügyészség: semmi új nincs a Magyar Nemzet által megírt Kóka-ügyben

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által a Dataplex Kft. 2005 és 2010 között szerződéseivel kapcsolatban tett feljelentése nem tartalmaz olyan új tényállást, amely miatt új ügyként kellene azt kezelni, ezért azt egy már korábban indult nyomozáshoz csatolják - tudatta a Legfőbb Ügyészség kedden.

A Legfőbb Ügyészség a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent írásra reagált, amely szerint a Kehi hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Dataplex Kft. 2005 és 2010 között szerződéseivel kapcsolatban. A napilap kormányhoz közeli forrásokra hivatkozva azt írta: "több mint 1,2 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozhattak azok a szerződések, amelyeket a Kóka János volt SZDSZ-es gazdasági miniszter közvetett vagy közvetlen felügyelete alatt álló állami cégek kötöttek 2005 és 2010 között a korábban Bajnai Gordon által irányított Wallis érdekeltségébe tartozó Dataplex Kft.-vel", és az ügylet során Kóka János miniszter hatáskörét túllépve járhatott el.

A Legfőbb Ügyészség kedden közölte, hogy a Kehi feljelentéséből - amelyet múlt hét csütörtökön vettek át - megállapítható, hogy az nem tartalmaz olyan új tényállást, amely miatt új ügyként kellene azt kezelni. "A Fővárosi Főügyészségen van folyamatban egy előrehaladott állapotban lévő eljárás, amelyben az ügyészség már kiterjesztette a nyomozást arra a körre, amelyet a feljelentés érint. Mindezek alapján a Legfőbb Ügyészség a jelzett nyomozati iratokhoz csatolás végett küldi meg a feljelentést a Fővárosi Főügyészségre" - tudatta a Legfőbb Ügyészség.

Kóka János, az egykori szabad demokrata gazdasági miniszter a napilap állításaival kapcsolatban hétfőn azt nyilatkozta, hogy a vele kapcsolatos írás állításainak többsége valótlan, a cikk egésze hazugságot sugalmaz, ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.