2012. szeptember. 17. 13:19 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 17. 13:15 Itthon

MSZP: "a Fidesz józanabb erőinek a véleménye érvényesült"

Az MSZP szerint azzal, hogy a Fidesz-frakció a kormány kérésére támogatja a jövő évi költségvetés módosító javaslatai hétfőre tervezett szavazásának elhalasztását bebizonyosodott, hogy túl korai volt a 2013-as büdzsé júniusi benyújtása - jelentette ki Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes hétfői sajtótájékoztatóján.

Mint megírtuk: Rogán Antal, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője és Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn jelentették be a szavazások elhalasztását. Az erre vonatkozó kérést újságíróknak Varga Mihály azzal indokolta, hogy ha folytatódnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval, és a megállapodás miatt módosítani kell a 2013-as büdzsét, erre meglegyen a lehetőség.

Józsa István szerint ez a döntés azt jelenti, hogy "a Fidesz-frakció józanabb erőinek a véleménye érvényesült" Orbán Viktor miniszterelnökével szemben, aki "káros módon mindenáron hajtotta a jövő évi büdzsé mihamarabbi elfogadását". Az MSZP üdvözli, hogy várhatóan egy "reálisabb ütemezéssel" fogadhatja majd el a parlament a jövő évi költségvetést.

A szocialista politikus ugyanakkor hangsúlyozta: álláspontjuk szerint a korai benyújtás és a mostani döntés kárt okozott az országnak és a gazdaságnak, valamint a kormány továbbra is "mellébeszélést és figyelemelterelést" folytat. Megerősítette azt is, hogy az MSZP októberre elkészíti az alternatív költségvetési javaslatát és egy alternatív gazdaságpolitikai intézkedéscsomagot.

Józsa István végül beszélt arról is, hogy szerinte a kormány alternatív tárgyalási javaslata az IMF és az EU számára valójában a kabinet első tárgyalási indítványa, de az MSZP reméli, hogy ezt a hétfői bejelentés hatására "a 2012-2013-as folyamatok reális figyelembevételével" készíti el a kormány.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.