Itthon hvg.hu 2012. szeptember. 04. 18:18

Baltával a fejben a Kossuth téren - tüntetők kérik az örmények bocsánatát

Az örmény népnek szóló bocsánatkérésként demonstrációt tart kedden délután az Egymillióan a magyar sajtószabadságért civil szervezet. A rendezvény kezdetén párezren lehettek a helyszínen, volt, aki baltával a fején jelent meg.

A Kossuth térre hívta tüntetni az embereket az Egymillióan  a magyar sajtószabadságért nevű szervezet, hogy az örmény nép bocsánatát kérjék, amiért a kormány átadta Azerbajdzsánnak az örmény katonatársát Budapesten rasszista indítékból agyonverő Ramil Safarovot, akit hazájában rögvest kegyelemmel szabadon engedtek.

Árok Kornél a tüntetésen
Stiller Ákos

A rendezvényen párezren lehetnek tudósítónk szerint, a hangulat paprikás. A helyszínen feltűnt Árok Kornél, a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt elnöke egy fejére applikált játékbaltával. A transzparensek között leginkább a Szolidaritás zászlói látszódnak, volt pár SZDSZ-es zászló is, de a szervezők kérésére azokat elrakták a demonstrálók.

Az első beszéd Rényi András művészettörténész, egyetemi tanáré, aki azt mondta, hogy a tömegeket a szégyenérzet hozta a Kossuth térre, amiért a magyar kormány elengedett egy középkorian brutális rasszista gyilkost, olyan pénzt remélve ettől, amellyel senkinek sem kell majd elszámolni.

Stiller Ákos

A transzparensek között felbukkan még a "Viktor, elbaltáztad", a "baltáskormány", valamint "a becsület nem eladó" is, mások pedig egy Ramil Safarov arcképével összemontírozott Orbán-fotót tartanak.

Balavány György újságíró szerint, akinek blogja a hvg.hu-n olvasható, Magyarország felkerült a történelem szégyenfalára, "köszönjük, Orbán Viktor!". Kijelentette, hogy nem akarja, hogy Orbán Viktor őt, családját, nemzetét a továbbiakban képviselni merészelje.

A következő felszólaló, Krajcsir Piroska armenológus, műfordító azt mondta, hogy nekünk magyaroknak feladatunk, hogy elhatárolódjunk a gyilkostól, szemforgató kiadatóitól. Azt mondta, hogy emeljük fel a szavunk at egy olyan Magyarországért, ahol sem az állampolgárokat, sem az állam vendégeit nem érheti bántódás. A műfordító két nyelven elmondta beszéde végén, hogy "Bocsáss meg, Örményország!".

Stiller Ákos

Mamikon Yengibarian szobrászművész magyarul mondta el beszédét, amely szerint korábban találkozott az áldozat szüleivel, és nem akar belegondolni, hogy most mit érezhetnek. Ezután 30 másodperc néma csendet kért az örmény katonatisztért, majd hozzátette, hogy a politika nem érdekli, sem Orbán Viktor élete, ő csak a becsültért és tisztességért állt ki. Hozzátette végül azt is, hogy a tüntetésen kívül más szankciókat is kilátásba kell helyezni.

A kormány tudta, hogy a gyilkost nemzeti hősként ünneplik hazájában, és nem ez az első olyan húzásuk, hogy nem határolódnak el a rasszizmustól. Követelte, hogy a kormány kérjen bocsánatot az örményektől, hogy ne engedje, hogy a romák elleni sorozatgyilkosság feledésbe merüljön és hogy ne támogasson egy antiszemita kulturális intézményt. (Itt Schilling bizonyosan az Újszínházra célzott.)

A demonstráció végén - amelyen a jelek szerint a meghívott Tamás Gáspár Miklós nem vett részt - ismét Rényi szólt a hallgatósághoz, rámutatva, hogy ez mégiscsak következmények nélküli ország, hiszen a kormányból senki nem állt ki, hogy vállalja a történtekért a felelősséget.

Kaufer Virágék egy fára kötöttek egy örmény zászlót.
Stiller Ákos

A rendezvény véget ért, a tömeg egy része azonban ott maradt a Kossuth téren, gyertyákat gyújtott meg, és többen azt várják, hogy Orbán Viktor felbukkanjon a Parlament kijáratánál, kocsija ugyanis állítólag még a helyszínen van.

Hirdetés