2012. augusztus. 21. 12:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 21. 16:39 Itthon

Holtan találták meg a pécsi újszülöttet

Egy pécsi, korábban iskolaként működő romos épületben találták meg holtan azt az újszülöttet, akit szombat óta kerestek Pécsett.

Mint megírtuk: augusztus 18-án reggel a Mentőszolgálat munkatársai értesítették a rendőrséget arról, hogy egy nőt szállítottak kórházba Pécsett. A 20 éves nő kórházba szállítását megelőzően szült, azonban a gyermek nem volt meg. A rendőrség ezt követően megkezdte a gyermek felkutatását, melybe a Baranyai Speciális Mentők is bekapcsolódtak keresőkutyákkal.

A keresés eredményeként másnap délelőtt egy pécsi, korábban iskolaként működő romos épületben megtalálták az elhunyt újszülöttet. A rendőrség az ügyben eljárást indított, szakértők bevonásával vizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény.

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.