2012. augusztus. 18. 12:49 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 18. 12:36 Itthon

MSZP: a matolcsyzmus miatt kisebb lesz a kenyér

Az MSZP szerint kisebb és drágább kenyeret kap az ország augusztus 20-ára az "Európával hadban álló kormánytól", hiszen a statisztikai mutatók gazdasági recesszióról és rendkívül magas inflációról tanúskodnak.

Józsa István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese beszélt erről szombaton, az MTI-nek, hangsúlyozva, hogy Matolcsy György gazdaságpolitikáját, a "matolcsyzmust" súlyos felelősség terheli a jelenlegi rossz helyzet kialakulásáért. Kiemelte: a nemzetgazdasági miniszter "extra adóemeléseinek" tudható be például a magas infláció negyven százaléka. Az ellenzéki politikus szerint e nélkül az ország már az uniós célnak megfelelő, 3,5 százalékos infláció környékén teljesítene.    

Józsa István felidézte Orbán Viktor ellenzékben tett nyilatkozatát, vagyis nem azon kell vitatkozni, hány szeletre vágjuk a kis tortát, hanem azt kellene elérni, hogy nagyobb tortát süthessünk. Az MSZP szerint ehhez új kormányra, gazdaságpolitikai fordulatra, de mindenekelőtt Matolcsy György menesztésére lenne szükség. "A végső ünnepi megoldás" pedig 2014-ben jöhet el, amikor végre egy a nemzetközi bizalmat is visszanyerő új kabinet állhat fel - fűzte hozzá

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.