2012. augusztus. 13. 07:19 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 13. 07:15 Itthon

Ismét gyereket vár az AIDS-per egyik áldozata

Tovább húzódhat a HIV-fertőzés okozásával vádolt férfi ügye, miután egyik volt partnernője második gyermekét várja - számolt be a Blikk.

Újra várandós az a nő, aki egyike volt a HIV-fertőzés okozásával vádolt férfi, K. Zoltán partnereinek. A nő korábban mesterséges megtermékenyítéssel szült már gyereket - írja a Blikk.

A lap szerint az asszony, aki korábban azt gondolta, a HIV-fertőzés miatt nem lehet gyereke, vidékre költözött, s most ismét mesterséges megtermékenyítés eredményeként lesz anya.

Az első magyar AIDS-per évek óta zajlik, mert a bíróságok eddig nem tudták eldönteni, K. Zoltán szándékosan okozott-e egészségkárosodást a nőknek. Gabriella vallomása kulcsfontosságú lehet a perben, a zárt tárgyalás azonban a Blikk szerint a terhesség miatt ismét elhúzódhat, HIV-fertőzés esetén az új élet kihordása ugyanis veszélyekkel járhat.

K. Zoltánt, aki a vád szerint két partnernőjét is megfertőzte HIV vírussal, a Budai Központi Kerületi Bíróság 2010. június 8-án született első fokú ítéletével felmentette a súlyos egészségromlást okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól. Az első fokú ítélet szerint kétséget kizáróan bebizonyosodott ugyan, hogy a két sértett HIV-fertőzött lett, de azt nem sikerült bizonyítania a vádnak, hogy ezt a fertőzöttséget a vádlott okozta, és azt sem, hogy szándékosan fertőzte volna meg őket. A tárgyalást nemrég harmadszor kezdték újra.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.