2012. augusztus. 03. 08:09 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 03. 10:31 Itthon

Blikk: nyomozás indult Terry Black ellen

Tovább bonyolódik Terry Black csalási ügye, az előadóművész ellen ugyanis már nyomozást is indítottak – számolt be a Blikk.

Ahogy arról a Blikk korábban beszámolt, Rácz Károlyt, vagyis Terry Blacket Simondánné Kovács Gabriella jelentette fel. Állítása szerint Terry Black visszaélt cége ügyvezetői posztjával, és a társaság bélyegzőjével egy másik vállalkozást üzemeltetett.

Az asszony három évvel ezelőtt került kapcsolatba Terry Blackkel, Kóbor Blöki néven ugyanis akkor indította kft.-jét, amellyel állatmenhelyet szeretett volna üzemeltetni. Ebben Terry Black segítségét kérte, aki – állatbarátként – fel is ajánlotta, hogy mindent megtesz a kutyákért – írja a lap. Ám miután ügyvezető lett, a nő állítása szerint eltűnt, a cég bélyegzőjét azonban tovább használta, sőt szerinte korábban irodaszereket is eltulajdonított 300 ezer forint értékben a cégtől.

Simondánné ezért feljelentést tett. A Pest Megyei Főügyészségre eljuttatott beadvány alapján az ügy a Dabasi Városi Ügyészséghez került, ahol elrendelték a nyomozást. A nő csalás mellett  rágalmazás miatt is feljelenti Terry Blacket.

Hirdetés