Itthon hvg.hu 2012. augusztus. 02. 06:19

VV: politikusbűnöző jobbikosok?

A legfőbb vonzerejét veszítheti el a Jobbik, ha bebizonyosodik az, amit a hvg.hu szerdai cikke nyomán csak sejteni lehet. A Véleményvezér cikke szerint a Jobbik ezek után nehezen tudná magát megkülönböztetni a "politikusbűnözőktől".

A Véleményvezér csütörtöki cikke felidézi a hvg.hu szerdai cikkét, amely szerint Szegedi Csanád, a párt EP-képviselője a munkáját segítő személyzet fenntartására fordítható, havi 21 ezer eurós keretből „asszisztensként" alkalmazta Novák Elődöt, illetve több, korábban a Kuruc.infóval összefüggésbe hozott személyt. A VV szerint ha bebizonyosodna, hogy ezekkel a szerződésekkel egyszerűen csak kitömtek pár meghatározó jobbikos figurát, akik cserébe semmilyen érdemi munkát nem végeztek, a Jobbik onnantól igen nehezen tudná magáról elhitetni, hogy bármivel is különb lenne az általa kritizált Fidesznél és MSZP-nél.

Ha pedig – írja a szerző – a történet másik szála is igaznak bizonyulna, vagyis az, hogy összefügg az egyik jobbikos "állásának" megszűnése, és az ezt követő, Szegedi Csanád elleni leleplezés, akkor az azt jelentené, hogy a vezetés vagy annak bizonyos körei mindenkit valamivel sakkban tudnak tartani, és amint az adott személy nem fizeti meg a védelmi pénzt, politikailag kivégzik. Ebben az esetben pedig a Jobbik legfőbb vonzerejét veszítheti el, ami miatt ma még százezrek támogatják. A Véleményvezér cikkét itt olvashatja.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.