2012. augusztus. 02. 12:26 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 02. 12:25 Itthon

Tiszavasvári Fidesz-KDNP: nem hatalmi harc áll az önfeloszlatás mögött

A Fidesz-KDNP visszautasítja Fülöp Erik, Tiszavasvári jobbikos polgármestere állítását, miszerint "erőfitogtatás, hatalmi harc" váltotta volna ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város képviselőtestületének önfeloszlatását.

Ezt Karakó László, a kormányzó pártok térségi egyéni országgyűlési képviselője mondta csütörtökön Nyíregyházán sajtótájékoztatóján, ahol az feloszlatás okaként a jobbikos városvezetés rossz döntéseit, antidemokratikus módszereit, a képviselőtestületi munka semmibe vételét jelölte meg.    

Kiemelte: ezt elégelte meg két jobbikos és három független, valamint a hozzájuk csatlakozó két helyi Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő és új frakció létrehozásával szándékoztak változást elérni. Miután azonban a polgármester "felrúgta" a velük kötött egyezséget, nem láttak más utat, csak az önfeloszlatás kimondását.    

Karakó László "súlyos hibaként" említette, hogy a jobbikos tiszavasvári települési vezetők a korábbi önkormányzat nyertes pályázatai közül mintegy egymilliárd forint értékű fejlesztést mondtak vissza. Mindössze kettőt valósítottak meg, a városháza akadálymentesítését és energiai racionalizálását.    

Felrótta továbbá a helyi telekadó egyeztetés nélküli bevezetését, valamint azt is, hogy - szerinte törvénytelenül - 8 százalékkal csökkentették a közalkalmazottak bérét Tiszavasváriban.   

Palló Sándor, tiszavasvári Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselője, a párt városi elnöke a sajtótájékoztatón határozottan cáfolta azt a több médiában elhangzott feltételezést, hogy heten azért fogtak volna össze, hogy alpolgármestert jelölhessenek. Kijelentette: összefogásuk arról szólt, hogy végre változást tudjanak elérni, s ezért ültek le tárgyalni Tiszavasvári jobbikos polgármesterével, akivel együtt szándékoztak dolgozni.    

Azt kérték - sorolta - hogy a hivatal megfelelő képviselőtestületi előterjesztéseket készítsen a jövőben, s azt időben tegye, továbbá változzon a szervezeti és működési szabályzat, amely korlátozta a képviselők munkáját a számonkérési lehetőségben.

Vezetési stílusa, hangneme és együttműködési készségének hiánya miatt javaslatot tettek Császár József alpolgármester "elmozdítására" is. Helyette maguk közül Palló Sándort javasolták alpolgármesternek, akinek személyében garanciát láttak volna a jövőbeni változásra.    

A jobbikos polgármester - folytatta Palló Sándor - mindenben megegyezett velük, de aztán nem tartotta be szavát, a szerdai képviselőtestületi ülésen a jobbikos Bakné Répási Ágnest jelölte alpolgármesternek, ők heten pedig kezdeményezték és megszavazták a testület önfeloszlatását.                    

Hirdetés