2012. július. 27. 11:45 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 27. 11:31 Itthon

Kósa Lajos: 2014 tavaszra kész lesz a debreceni stadion

Kósa Lajos polgármester szerint mind a jogszabályi és pénzügyi feltételek, mind a tervezési folyamat állapota adott ahhoz, hogy 2014 tavaszára felépüljön Debrecenben az új Nagyerdei Stadion.

"Mivel a projektet kiemelt állami beruházássá nyilvánították, az elkészült és augusztus 2-án beadandó terveket a megyei kormányhivatalnak 60 napon belül engedélyeznie kell. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb szeptember végén kiírhatjuk a közbeszerzési eljárást a kivitelezésre, a munkálatok pedig még az idén megindulhatnak" - részletezte a fideszes politikus a pénteki sajtótájékoztatón. "Az év hátralévő részében, várhatóan még szeptemberben elkészítjük a tendertervet, beszerezzük az építési engedélyt, kidolgozzuk a stadion üzemeltetésének stratégiáját, és döntünk a kivitelezőről."

Kósa Lajos a korábban közölteknél is pontosabban mutatta be a stadion paramétereit. Ebből kiderült, hogy a létesítményben lesz a város legnagyobb, 1500 főt befogadni képes, melegkonyhával rendelkező rendezvényterme, hogy a stadion a kapuk méretei miatt a Virágkarneváli menetnek és a Campus Fesztiválnak is otthonául szolgálhat majd, illetve hogy már a 2015-től életbe lépő UEFA-előírásokat is figyelembe vették.

Papp László alpolgármester ismertette: a létesítmény ötszintes lesz, a 370 négyzetméteres öltözőblokk akár négycsapatos tornák megrendezését is lehetővé teszi majd, s a DVSC ajándékboltot és múzeumot is működtet majd a stadionban.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.