2012. július. 20. 06:15 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2012. július. 20. 05:47 Itthon

MN: megérkezett a jogsegély a moszkvai ingatlanpanama ügyében

A Legfőbb Ügyészség megkapta az orosz társszervektől a moszkvai kereskedelmi kirendeltség áron alul történt értékesítése kapcsán a kölcsönös jogsegély keretében kért adatokat - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

A lapnak Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt mondta: a kapott iratok tartalma megerősítette azt a gyanút, amit az ügy terheltjeivel eddig közöltek. A főügyészhelyettes a további kérdéseket azzal hárította el, hogy az iratokat a nyomozás mostani szakaszában azért sem ismertethetik részletesebben, mert az azokban foglaltak további gyanúsításokra adhatnak alapot.

A Magyar Nemzet emlékeztetett: az adásvétel körüli moszkvai botrány 2010 februárjában tört ki, amikor az egyik ottani üzleti lap közzétette, hogy az orosz regionális fejlesztési minisztérium hétszer annyiért, azaz 3,5 milliárd rubelért vette meg az épületet, mint amennyiért azt a magyarok eladták.

Magyarországon az ügyben idáig gyanúsítottként hallgatták ki Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet, Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezetőjét, Fekszi Márta egykori külügyi államtitkárt és Császy Zsoltot, a vagyonkezelő egykori jogi és értékesítési igazgatóját.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.