2012. július. 17. 12:44 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 17. 12:36 Itthon

Hordozható rendőrörs nyílt Józsefvárosban

Átadták az ország első mobil rendőrőrsét kedden a főváros VIII. kerületében. A Diószeghy utca-Korányi utca sarkán elhelyezett konténerépületben éjjel-nappal jelen lesznek a rendőrök.

A létesítmény átadásán Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere ismertette, hogy az önkormányzat 9 millió forintot költött a mobilirodára, amelyet 2 órán belül a kerület bármelyik pontjára át lehet telepíteni. Hozzátette, hogy a tervek szerint másfél-két éven belül további három ilyen létesítményt helyeznek ki a városrészben.    

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: a mobil rendőrőrs a törvénytisztelő állampolgároknak azt üzeni, hogy minden technikai eszköz adott, hogy közvetlen lakókörnyezetükben megvédje őket a rendőrség, a jogsértőknek pedig azt, hogy nem érdemes itt bűncselekményt elkövetni.

 

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.