2012. július. 16. 19:13 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 16. 19:02 Itthon

Twitteren örült az Ab-döntésnek Viviane Reding

Üdvözölte Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi felelőse hétfőn, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a bírák nyugdíjazásának szabályozását.

"Örömmel vettem tudomásul, hogy a magyar Alkotmánybíróság érvénytelenítette a több száz bíró korai nyugdíjazását előíró jogszabályt" - olvasható Reding Brüsszelben közzétett Twitter-üzenetében. "A magyar Alkotmánybíróság ezáltal hasonló jogi aggályokat fogalmazott meg, mint az Európai Bizottság jogsértési eljárás keretében" - tette hozzá az uniós illetékes.

Az Európai Bizottság korábban kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a szóban forgó szabály miatt, a két fél közti nézeteltérés már az Európai Bíróság elé került. Reding most is egyértelművé tette, hogy a végrehajtó testület álláspontja szerint a szabályozás nincs összhangban az uniós szerződésekkel.

Az Ab a hatálybalépés napjára visszaható hatállyal semmisítette meg a bírák nyugdíjazásának szabályozását, miután megállapította, hogy az új szabályozás formai és tartalmi szempontból is sérti a bírói függetlenségből fakadó alkotmányos követelményeket. A testület formai szempontból azt kifogásolta, hogy a bírói hivatás felső korhatárát a vizsgált szabályozásban nem sarkalatos törvény határozza meg. Tartalmi szempontból pedig azt, hogy az érintett bírákat rövid időn belül elmozdítják hivatalukból.

Reding hangoztatta, hogy igazságügyi biztosként továbbra is kész közbelépni az igazságszolgáltatás függetlenségének megvédelmezése érdekében bármely európai uniós tagállamban.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.