Itthon hvg.hu 2012. július. 10. 13:06

Eltűnt fiatal pécsi lányt keresnek a Facebookon - fotó

Bándy Katát, egy 25 éves lányt keresnek kétségbeesetten a Facebookon. A lány szombatról vasárnapra virradó éjjel hazafelé indult, ám azóta nem látták.

facebook.com

Eltűnt egy 25 éves fiatal lány Pécsett. Bándy Kata július 7-én szombaton este szórakozni ment, majd július 8-án vasárnap hajnali 2 óra körül hazafelé indult a pécsi Hungária útról, majd eltűnt. A lány hazafelé útjának tervezett útvonala a felhívások szerint ez lett volna: Kórház tér - Ferencesek utcája - Széchenyi tér - Király utca - Búza tér a Dugonics utca irányába.

A térfigyelő kamerákon még látható a Széchenyi téren, valamint a Baranya megyei online lap, a bama.hu úgy tudja, hogy a Király utcában is rögzítették a kamerák, amiből arra lehet következtetni, a pszichológust mindössze néhány száz méter választotta el attól, hogy a lakásához érjen.

Az aggódó család és barátok a Facebookon azt kérik, akinek bármilyen információja van, az hívja a 107-es rendőrségi számot, vagy a +36/30-773-9345-ös mobiltelefonszámot. A közösségi oldalon több nyelven is megjelent a felhívás, az egyik barátnő szerint az is lehet, hogy a lány már nincs az országban. A lány eltűnésekor fekete ujjatlan felsőt, barack színű, térdig érő szoknyát viselt fehér övvel, és egy kék-fehér csíkos, közepes méretű táska volt nála.

Az Index szerint a lány rendőrségi pszichológusként dolgozik.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.