Itthon hvg.hu 2012. július. 09. 17:35

Kiszállna a Ringier a Népszabadságból?

Visszakozna a Népszabadság Zrt. teljes felvásárlását célzó szándékától a Ringier AG, sőt a svájci lapkiadó szabadulna a napilap kiadójában most meglévő többségi tulajdonrészétől is – tudta meg a hvg.hu. A múlt héten erről tárgyaltak Berlinben a Népszabadság tulajdonosai a Ringier-nél tanácsadói tisztséget betöltő Gerhard Schröder volt német kancellár közvetítésével.

Gyökeres fordulatot hoztak a Népszabadság Kiadó Zrt. többségi tulajdonrészét birtokló Ringier és a kisebbségi tulajdonos Szabad Sajtó Alapítvány között 2011-ben elkezdődött tárgyalások, amelyek az után indultak el, hogy a Ringier tavaly még az alapítvány Népszabadság Zrt.-beli 27 százalékos tulajdonrészének megvásárlására tett ajánlatot.

Mára azonban megváltozott a svájci kiadó álláspontja; a Ringier nemhogy az alapítvány tulajdonrészét nem vásárolná meg, de saját, többségi részvénycsomagját is eladná.

Svájci gőzhenger

A Ringier 2010-2011-ben fokozatosan terjesztette ki befolyását a Népszabadság működésére. 2010-ben a Ringier Kiadó Kft. ügyvezetője, Mihók Attila lett a Népszabadság Zrt. elnök-vezérigazgatója, majd 2011 júniusában távozott a Népszabadság főszerkesztője, Vörös T. Károly.

Vörös távozásának előzménye az volt, hogy a lap szerkesztősége elvesztette a főszerkesztő kinevezésekor korábban élvezett vétójogát, mivel három egymást követő évben veszteségesen működött a Népszabadság Zrt. Ebben az időszakban a Ringier és a Szabad Sajtó Alapítvány 2009-ben és 2010-ben is tőkeemelést hajtott végre a zrt.-ben.

Arról, hogy a Ringier-nek feltett szándéka megszerezni a napilapot kiadó zrt. kisebbségi részvénycsomagját, 2011 végén röppentek fel az első hírek – ezeket az érintettek meg is erősítették. Az alapítvány eladási szándéka miatt lemondott Földes György kuratóriumi elnök, aki nem értett egyet azzal, hogy az MSZP-közeli alapítvány kivonuljon a Népszabadság kiadójából.

Idén április közepén a tárgyalások célegyenesbe érkeztek; Mihók Attila újságírók érdeklődésére közölte: a közeljövőben lezárulnak a 27 százalékos csomag megvásárlásáról zajló tárgyalások. Mihók azt is közölte: a Népszabadság élére az adásvétel után kerülhet „végleges” főszerkesztő (a lapot Vörös T. Károly távozása óta Tóth Levente megbízott főszerkesztőként vezeti).

hvg.hu

Úgy tudjuk, júniusra az adásvételről szóló megállapodás aláírásra készen állt, ám ekkor a Ringier-nél, pontosabban a magyarországi kiadó svájci anyacégénél fordulat állt be. Hogy ennek pontosan mi volt az oka, arról csak találgatások vannak – az egyik ilyen, minden szereplő által kategorikusan cáfolt forgatókönyv az lett volna, hogy a Szalai Annamária által vezetett Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) gyakorolt volna nyomást a svájci kiadóra a Népszabadságból történő kiszállás érdekében.

Hogy jön ide az NMHH?

Az NMHH kétségkívül döntő szerepet játszott a közelmúltban a Ringier magyarországi befektetéseinek történetében, miután 2010-ben a német Axel Springer és a Ringier kelet-európai érdekeltségeik egyesítését határozták el, ennek jegyében közös kiadóvállalatot is alapítottak. A két kiadó egyesüléséhez a svájci, osztrák, német, cseh, szlovák, lengyel és szerb hatóságok hozzájárultak – Magyarországon azonban a Gazdasági és Versenyhivatal (GVH) döntése közel egy évig nem született meg; majd a kétharmados kormánytöbbség által 2010-ben megalkotott új médiaszabályozás az NMHH szakhatósági hozzájárulásához kötötte a hazai médiavállalkozások egyesülésének GVH általi engedélyezését.

A szakhatóság 2011 áprilisában úgy ítélte meg, hogy a fúzió "egyértelműen és jelentősen" veszélyeztetné a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését, ezért nem adta meg a szükséges hozzájárulást. Az aktuális összeesküvés-elmélet erre a szakhatósági véleményre alapul. Karácsony Gergely LMP-frakcióvezető múlt heti blogbejegyzése szerint az NMHH „informális csatornákon keresztül” „megüzente” volna a Ringier-nek, hogy ha kiszáll a Népszabadság kiadójából, akkor áldását adja a fúzióra – ezt az állítást azonban minden érintett kategorikusan cáfolta érdeklődésünkre.

Valami történt

Ezzel együtt tény, hogy a Mihók által áprilisban a közeljövőre prognosztizált megállapodás júniusra valóban elkészült – azaz a Szabad Sajtó Alapítvány kiszállásához a Népszabadság kiadójából csak az érintettek aláírása hiányzott.

Ekkor azonban fordulat történt, méghozzá a Ringier anyacégénél. A június második felére tervezett aláírás helyett a svájci kiadó új tárgyalásra tett javaslatot az alapítványnak. A tárgyalásokra az elmúlt héten Berlinben került sor; a közvetítő pedig nem volt más, mint a Ringier tanácsadójaként dolgozó, a magyar baloldallal pedig hagyományosan jó kapcsolatokat ápoló Gerhard Schröder volt német kancellár.

A tárgyaláson információink szerint a Ringier nem pusztán elállási szándékát jelezte, hanem azt is, hogy szívesen megválna meglévő, Népszabadság-beli többségi tulajdonrészétől is, akár egy euróért is.

„Nem kommentálunk piaci pletykákat” – mondta érdeklődésünkre Mihók Attila, aki annyit megerősített, hogy folyamatos a tárgyalás a Népszabadság Zrt. tulajdonosai között. Szocialista forrásaink közül többen is megerősítették azt az információt, hogy a Ringier egy euróért felajánlotta a Szabad Sajtó Alapítványnak a Népszabadság Zrt. többségi tulajdonrészét.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.