2012. július. 05. 21:38 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 05. 21:37 Itthon

Új sétányt avatnak szombaton Angyalföldön

Befejezték a XIII. kerületi Országbíró sétány komplex felújítását Budapesten. A két évig tartó beruházás csaknem 600 millió forintba került.

Az önkormányzat csütörtöki közlemény szerint körülbelül 25 ezer négyzetméter közterületet újítottak meg az érintett területen, amelynek 13 tízemeletes panelházában több mint 3400-an élnek. Két sportpályát építettek, a sétány egyik oldalán pedig gyermekeknek kerékpársávot alakítottak ki. A területen új játszószerek, körülkerített kutyafuttató és számos pihenőhely kapott helyet, a középpontban pedig egyedi, színes led-világítású ülőbetonkövek veszik körül az új szökőkutat.

A tájékoztatás szerint megújultak a burkolatok, sávot alakítottak ki a vakok és gyengén látóknak. Az önkormányzat kiemelte, hogy az új automata öntözőrendszer a fővárosban egyedülálló módon nem hálózati ivóvízzel, hanem talajvízzel öntözi a zöldfelületeket.

A közterületi felújításokkal párhuzamosan több tízemeletes lakóház is megújult, korszerűsítették a fűtést, szigetelték a homlokzatokat.

A megújult lakótelepet szombaton, az úgynevezett lakótelepi napon adják át, az önkormányzat programokkal, egészségállapot-felméréssel és lakótelepi állatszépségversennyel várja az érdeklődőket.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.