2012. július. 04. 17:44 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 04. 17:38 Itthon

Négy megyében is vizsgálni fogják a zsebszerződéseket

A zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság átfogó vizsgálatot kezdeményez négy megyei földhivatalnál - Győr-Moson-Sopronban, Somogyban, Vasban, valamint Zalában - az ingatlan-nyilvántartásban és a földhasználati nyilvántartásban megjelenő, zsebszerződés gyanús ügyletek feltárására - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

A földhivatalok a szaktárca szerdai közleménye szerint az erre vonatkozó iratokat és szerződéseket a Legfőbb Ügyészségnek fogják továbbítani, amely a vonatkozó jogszabályok szerint lefolytatja a vizsgálatukat, és megteszi a szükséges lépéseket. Zsebszerződések útján egyes becslések szerint közel egymillió, de akár másfél millió hektár magyar földterület is kerülhetett külföldiek kezébe, főleg a Dunántúlon. 

A bizottság szerdán ülésezett, a megbeszélésen Répássy Róbert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) igazságügyért felelős államtitkára, Palotai Kinga, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője, Hatala József rendőrfőkapitány, Seereiner Imre, a Legfőbb Ügyészség főosztályvezető ügyésze, Sebestyén Róbert, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke és Szabó Csaba miniszteri biztos vett részt.

A kormány márciusban állította fel a tárcaközi bizottságot, hogy felszámolja a jogszabályi korlátozások megkerülését szolgáló szerződéseket. Az érintett hatóságok és minisztériumok együttműködve, összehangoltan ellenőriznek minden feltételezhetően jogellenes földszerződést; ennek érdekében a bizottság jogi, gazdasági és adminisztratív eszközöket dolgoz ki. 

Ezzel párhuzamosan az új földügyi jogszabálycsomag első elemeként várhatóan még az Országgyűlés rendkívüli ülésszaka alatt benyújtják a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatot, amely ugyancsak a jogellenes termőföldszerzések visszaszorítását, és a helyben lakó, szakképzett gazdálkodók támogatását célozza - közölte a tárca.

Hirdetés