Itthon MTI 2012. június. 26. 14:45

Gyurcsány egymilliárddal költene többet az Avasra évente

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint három egymást követő költségvetési évben egy-egy milliárd forint pluszforrás érdemi segítséget nyújthatna Miskolcnak az avasi lakótelepet érintő, általuk javasolt komplex rehabilitációs program végrehajtásában - jelentette ki Gyurcsány Ferenc pártja országjáró sorozatának keddi állomásán a borsodi megyeszékhelyen.

Úgy építettünk lakótelepeket évtizedeken át, hogy nem voltunk tisztában azzal, hogy létre fog jönni egy nagyon más, sajátos közösség, amelyhez nem teremtettük meg a szükséges feltételeket - mondta a DK elnöke, emlékeztetve arra: ezért indítványozták határozati javaslatban a kormánynak egy mintaprogram elindítását az Avason.  

Szerinte konszolidálni kell a közszolgáltatókkal szemben megjelenő tartozásokat, a lakások értékének esését, amihez nagy segítséget jelenthet maga a város. Véleménye szerint először a közüzemi díjakat kell rendezni, "a bank nem fog belehalni, ha egy lépéssel hátrébb kerül". 

Gyurcsány Ferenc egy avasi lakásban
MTI / Vajda János

A volt kormányfő - aki korábban egy időre tapasztalatszerzés céljából beköltözött egy családhoz egy avasi panellakásba - azt mondta, szükség van közösségi szervezőkre, mediátorokra is, hogy a közkultúrával foglalkozó szakemberek támogassák, segítsék a lakótelepen élőket, mert e nélkül csak egy széteső közösség lesz ezen a részen.

A bűncselekmények adatai alapján az Avas bűnözéssel nem fertőzöttebb terület, mint a város más részei, de az is igaz, hogy az együttélésnek vannak olyan megnyilvánulásai, amit az emberek nehezen viselnek, vagy tolerálnak - érvelt a közösségi szervezők szükségessége mellett, felvetve: akár a városőrséget is újra lehetne szervezni. 

A programját lakossági fórumon folytató Gyurcsány Ferencet a tájékoztatója helyszínéül szolgáló Munkácsy Mihály Általános Iskola előtt mintegy tucatnyi helyi lakos várta transzparensekkel, amelyeken egyebek mellett az szerepelt: "Avasi fészekrakók: több mint 10 millió forint vízdíjtartozás!", "Köszönjük Gyurcsány!, Köszönjük Káli!"; "Eladtátok az országot, a Csillagban lenne a helyetek" - hangzott az egyik bekiabálás.

A Jobbik helyi szervezete rendkívüli sajtótájékoztatón reagált a DK-s rendezvényre, elfogadhatatlannak nevezve, hogy Gyurcsány Ferenc egy éven belül immár másodszor riogatja "erkölcsi hullájával a miskolciakat".    

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.