MN: nem tudja lehívni Magyarország a felzárkózási pénzek legalább tizedét
A szegényebb országok felzárkózását célzó uniós források legalább harminc százaléka a fejlettebb tagállamokhoz vándorolt vissza - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.
A lap szerint ördögi körbe kerültek a felzárkózási alapokból leginkább részesülő, az uniós átlagnál szerényebb jövedelmű tagállamok. A 2004-2006-os és a 2007-2013-as fejlesztési tervekből ma már látszik, hogy a legtöbb ország kifejezetten rossz hatékonysággal, és hosszú távon kevés eredményt hozó programokra költötte el a felzárkózási pénzeket.
Kengyel Ákos, a Budapest Corvinus Egyetem tanára a lapnak azt mondta: amíg az első, 2004-ben induló periódusban a GDP 1,2 százalékának megfelelő támogatást kapott Magyarország, addig a 2007-2013 közötti időszakban a GDP 3,52 százalékának megfelelő, 8 ezer milliárd forint támogatás lenne lehívható.
A hiányos előkészítés miatt azonban ennek az összegnek legfeljebb 90 százalékát sikerül majd lehívni, de ehhez is nagyon komoly gyorsítás szükséges, mert egyelőre csak a rendelkezésre álló keret harmadát fizették ki, és ugyancsak egyharmad mögött állnak már megkötött szerződések - figyelmeztetett a Budapest Corvinus Egyetem tanára.