Itthon 2012. június. 11. 13:00

Narancsbárók és földmutyik a T. Házban

Az Országgyűlés mai ülésén dönt arról, megtartsák-e a népszavazást az LMP által feltett négy kérdésben. A képviselők emellett szavazhatnak a további afganisztáni magyar katonai szerepvállalásról és a katasztrófavédelmi hozzájárulás eltörléséről is. Az interpellációk során a Jobbik és az LMP is előveszi a földügyeket és a „narancsbárókat”. Percről a percre a parlamentből.

Most érkezett

Az Országgyűlés hétfőn módosította a nemzeti eszközkezelőről szóló törvényt: a változtatás lehetővé teszi például azt, hogy a bérlő halála után a vele együtt lakók tovább bérelhetik az ingatlant. Emellett a törvény kiveszi a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-t a társasági adó hatálya alól.

Az Országgyűlés 339 igen és 9 nem szavazat mellett fogadta el Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatát, amely törli a törvényből a kényszerértékesítési kvóta, valamint a szociálisan rászorult személy meghatározását, és felhatalmazza a kormányt, hogy rendeletben határozza meg a szociálisan rászorulók körét és a rászorultság igazolásának módját, valamint az eszközkezelő által megvásárolandó lakóingatlanok maximális számát és kiválasztásuk módját is. Emellett kivették az ingatlan megvásárlásának feltételei közül azt, hogy a hiteladós vagy a vele együtt élő házastársa vagy élettársa legalább két gyermeket kell, hogy neveljen.

Percről Percre

Megfordítom a sorrendet

Az Országgyűlés elutasította a népszavazás kiírását abban a négy kérdésben, amelyben az LMP kezdeményezett referendumot. A parlament hétfőn kormánypárti szavazatokkal azután döntött erről, hogy az ellenzéki párt átlagosan 135 ezer aláírást gyűjtött kérdőíveihez, vagyis a népszavazás kötelező elrendeléséhez szükséges 200 ezer támogatónál kevesebbet.

A népszavazás kiírását az LMP mellett az MSZP és a Demokratikus Koalíció független képviselői támogatták minden esetben, a tankötelezettség korhatárának fenntartásánál viszont a fideszes Pokorni Zoltán is mellette szavazott.

Az LMP arról kérdezte volna meg az embereket, hogy a munkáltató köteles legyen-e a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kiadni az alapszabadság kétharmadát, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 260 nap legyen-e, továbbá arra is rákérdeztek volna, hogy elő lehessen-e írni száz napnál hosszabb próbaidőt. A kérdéseik között szerepelt az is, hogy a tankötelezettség továbbra is a 18 éves kor betöltéséig tartson-e.

Lenhardt Balázs jobbikos képviselő szerint több, szerinte roma származású biciklist is megbírságoltak egy borsodi településen, s emiatt az EBH a bírságoló rendőröket továbbképzésre küldette. A politikus szerint ez nincs így rendjén. Lenhardt ezt nehezményezte. Kontrát Károly államtitkár azt mondta, hogy a Jobbiknak azzal is baja van, ha a rendőrök nem intézkednek, és azzal is, ha igen.

Széll Bernadett (LMP) szerint a fiatalok amiatt is vándorolnak ki, mert alacsonyak a bérek.Cséfalvay Zoltán szerint a 16 százalékos, egykulcsos jövedelemadó a megoldás, ezzel itthon lehet tartani a képzett fiatalokat.

Hegedűs Lórántné jobikos képviselő szerint az önkormányzatok küzdenek az iskolájukért. Halász János államtitkár válaszában azt mondta, vagyongazdálkodási kérdésekről van szó, nem  pedig oktatásiról.

A jobbikos Varga Géza megint a földpályázatokról beszél, Budai Gyula viszont hárít: szerinte ha a képviselő törvénysértést lát, akkor tegyen feljelentést.

Nyakó István (MSZP) szerint semmilyen következménye nem lesz a nemzeti konzultációnak. Navracsics Tibor szerint az olcsóbb, mint a népszavazás és igenis befolyással bír a döntéshozatalban.

Dorosz Dávid (LMP) a Civil Biztonsági szolgálatról kérdezte Pintér Sándort, a cég korábbi tulajdonosát, mivel szerinte a vállalat túl sok állami megbízást kap.
Pintér nem érti, miért őt kérdezi Dorosz, ,mert a céget már eladta.

Az MSZP-s Harangozó Tamás a paksi atomerőmű bővítéséről kérdez, és azt szeretné tudni, kivel tárgyal a kormány az erőmű építéséről. A kormányzat részéről Völner Pál azt mondta, hogy több féllel tárgyalnak.

Az LMP-s Ertsey Katalin szerint eltüntek a nők a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből, azaz a kormány nem segíti az anyák munkavállalásait. Soltész Miklós államtitkár szerint ez nem igaz.

Hirdetés