2012. június. 11. 18:12 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 11. 18:30 Itthon

Nem lesz népszavazás az LMP négy kérdésvel

Az Országgyűlés elutasította a népszavazás kiírását abban a négy kérdésben, amelyben az LMP kezdeményezett referendumot.

A parlament hétfőn kormánypárti szavazatokkal azután döntött erről, hogy az ellenzéki párt átlagosan 135 ezer aláírást gyűjtött kérdőíveihez, vagyis a népszavazás kötelező elrendeléséhez szükséges 200 ezer támogatónál kevesebbet. A népszavazás kiírását az LMP mellett az MSZP és a Demokratikus Koalíció független képviselői támogatták minden esetben, a tankötelezettség korhatárának fenntartásánál viszont a fideszes Pokorni Zoltán, korábbi oktatási miniszter is mellette szavazott. A Jobbik-frakció viszont ennél a kérdésnél nemmel voksolt, a többinél tartózkodott. Szintén tartózkodó szavazatokat adott le mind a négy kérdésnél Font Sándor (Fidesz).

Az LMP arról kérdezte volna meg az embereket, hogy a munkáltató köteles legyen-e a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kiadni az alapszabadság kétharmadát, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 260 nap legyen-e, továbbá arra is rákérdeztek volna, hogy elő lehessen-e írni száz napnál hosszabb próbaidőt. A kérdéseik között szerepelt az is, hogy a tankötelezettség továbbra is a 18 éves kor betöltéséig tartson-e.

Az LMP kampányértékelő bizottságának az MTI birtokába került értékelése szerint kudarccal végződött a párt népszavazási kampánya, mert nem sikerült elérni a referendum kiírását. Csiba Katalin szóvivő erre úgy reagált: a párt nem éli meg kudarcként a népszavazási kezdeményezést, annak egyik pozitívuma ugyanis szerintük, hogy az LMP növelni tudta népszerűségét.     Az alaptörvény alapján a parlamentnek legalább 200 ezer választó kezdeményezésére kell országos népszavazást elrendelnie. A köztársasági elnök, a kormány vagy százezer választópolgár támogatásával a parlament saját hatáskörében dönthet a népszavazás kiírásáról.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.