Itthon MTI / hvg.hu 2012. június. 08. 08:29

Népszabadság: V. László már öt éve beépült a rendőrségbe

A Népszabadság rendőrségi forrásai szerint - ha igazak a gyanúsításban megfogalmazott állítások - V. László a legjobb pontokon épült be a rendőrségbe, és nem három éve, ahogy azt korábban sejteni engedték, hanem már legalább öt éve. Mostani lebukását az okozta, hogy a belső elhárítás is beépült az alvilágba.

Gulyás Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) volt szervezett bűnözés elleni főosztályvezetője még a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) dolgozott, amikor az eljárás mostani adatai szerint az első szívességeket tette V. Lászlónak - írja a Népszabadság. Kapcsolatuk vélelmezett kezdete nagyjából egybeeshet a BRFK és az NNI megállapodásával.

Ma már az alvilág is ontja az információkat V. Lászlóról és az általa megvett rendőrökről. A lap forrásai azonban azt állítják, nem az alvilág dobta fel a vállalkozót és kapcsolatait. Mostani lebukását az okozta, hogy a belső elhárítás (a Nemzeti Védelmi Szolgálat) szakított a korábbi gyakorlattal, és nem az egyes rendőri szervezetekbe épülve próbált meg információt szerezni az alvilággal együttműködő, korrumpált rendőrökről, hanem az alvilágból.

Azaz, míg a gyanú szerint V. László a rendőrségbe épült be, a belső elhárítás V. László és a "hasonszőrűek" közé - írja a lap.

Büszke volt V. László az általa kiépített mintegy negyven szórakozóhelyből álló birodalomra - mondta el a hvg.hu-nak egyik ismerőse, aki szerint "nem ő kérte, hogy adhasson, hanem tőle vettek el pénzt, hogy létezhessen". Rendőri forrásaink szerint az "éjszaka császára" túlnőtte magát, és mostani elfogásával odaveszhet az általa felépített birodalom is.

A kormányváltáskor a piac biztosra vette, hogy Vizó hátrébb szorul, közismert volt ugyanis a vállalkozó rossz viszonya Pintér Sándor belügyminiszterrel mint volt főrendőrrel éppúgy, mint későbbi biztonsági üzletemberrel. A mostani akció mégis meglepetésként hatott, miközben sokakban a vádalku lehetősége is fölmerült - írja a HVG Afterparty című cikke az ügyről.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.