2012. május. 22. 12:54 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 22. 12:49 Itthon

Az NFM-nél tüntettek a volt Malév-dolgozók

Több száz volt Malév-dolgozó tiltakozott kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium székháza előtt, ahol tizenkét pontból álló petíciót nyújtottak át a minisztérium képviselőjének.

A felszámolás alatt álló Malév érdekképviseletei, a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete, a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete, a Hunacca Magyar Légiutaskísérők Egyesülete, a Malév Szakszervezeti Szervezete közös petíciójukban a magyar állam képviselőjétől, Németh Lászlóné fejlesztési minisztertől, a kormánytól és a parlamenti pártok képviselőitől várnak magyarázatot a légitársaság körül kialakult helyzetre. Követelik egyebek mellett járandóságaik azonnali kifizetését, és azt, hogy a magyar kormány vállaljon felelősséget a több mint kétezer család ellehetetlenítéséért.

A petíció átadását követően Demeter Csaba, a Hunalpa alelnöke a demonstrálók előtt elmondta: a petíciót a miniszter képviseletében átvették, és a demonstrálók azt az ígéretet kapták, hogy a tárca a lehető legtöbbet megteszi a helyzet normalizálásáért. A minisztérium képviselői a helyszínen nem kívántak reagálni a leírtakra, de azt ígérték, a lehető leggyorsabban hivatalosabban válaszolnak majd.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.