2012. május. 16. 14:29 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 16. 14:43 Itthon

Feljelentette a Jobbik Dániel Pétert

A Jobbik feljelentette Dániel Pétert a Horthy-szobor leöntéséért, közösség elleni izgatás, rongálás és kegyeletsértés gyanúja miatt.

Szilágyi György képviselő szerdán feljelentette a legfőbb ügyésznél Dániel Péter ügyvédet, aki szerdán hajnalban vörös festékkel leöntötte a vasárnap a Somogy megyei Kerekiben felavatott életnagyságú Horthy Miklós-szobrot, amelynek nyakába "Tömeggyilkos, háborús bűnös" feliratú táblát akasztott, az erről készült fényképeket pedig megosztotta egy közösségi oldalon.

A Jobbik sajtótájékoztatóján Szilágyi azt mondta: "nem tűrheti el az ilyen cselekedeteket", ezért szerdán feljelentéssel fordult Polt Péterhez közösség elleni izgatás, rongálás és kegyeletsértés gyanúja miatt. A Jobbik fontosnak tartja az eljárás során Dániel Péter elmeorvosi vizsgálatát is, mert a párt szerint az ügyvéd "magamutogató, közveszélyes őrültként" viselkedik.

Emellett a jobbikos képviselő bejelentést tett az ügyvédi kamaránál is, mert szerinte Dániel Péter ügyvédi minőségéhez méltatlan magatartást folytat. Kérte a kamarától ennek megvizsgálását, illetve Dániel Péter kamarából való kizárása lehetőségének mérlegelését.

Szilágyi György szerint Dániel Péter tettével a magyar zsidóság megítélésének is ártott, ezért a Jobbik felszólítja "a máskor oly hangos" zsidó szervezeteket, különösen a Mazsihiszt, hogy ítéljék el ezt a cselekedetet. Felháborítónak nevezte, hogy Dániel Péter, semmibe véve a helyi közösség akaratát, beavatkozott Kereki közösségének az életébe és "megélhetési rettegőként próbálja meg ráerőltetni az akaratát az ott élőkre".

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.