2012. május. 16. 06:40 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 16. 11:09 Itthon

Törvénytelenül adott fegyvert a honvédség a 2006-os tömegoszlatáshoz

A honvédség törvénytelenül adott a 2006. októberi tömegoszlatáshoz gránátokat, gránátvetőket, valamint egy barikád felszámolásra alkalmas teherautót a honvédelmi tárcánál Hende Csaba miniszter utasítására folyó, hamarosan lezáruló részletes vizsgálat szerint - írta a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap szerdán.

A Magyar Nemzet szerint a fegyverek átadása a rendőrségnek egyértelműen sértette az alkotmányt és a honvédelmi törvényt is: az alaptörvény kimondja, hogy csak rendkívüli helyzetben, például szükségállapot vagy háború esetén lehet erre utasítást adni az Országgyűlés vagy - akadályoztatása esetén - a köztársasági elnök jóváhagyásával, és a honvédelmi törvény is szigorúan tiltja, hogy fegyvereket, harci anyagokat adjanak át a honvédségtől belügyi, rendvédelmi célra.

A Magyar Hírlap úgy tudja, a fegyverek és eszközök törvénytelen átadását tárgyi bizonyítékok, jegyzőkönyvek és katonai vezetők beszámolói is alátámasztják. A jelentés szerint a fegyverek átadása nem történhetett az akkori miniszter, Szekeres Imre tudta nélkül, így őt az ügyben politikai felelősség terheli - írta a Magyar Nemzet.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.