Viharos széllel jön a hidegfront
Viharos széllel, zivatarokkal érkezik kora délután Magyarország fölé egy hidegfront, melynek következtében jelentősen, 10-15 fokkal csökken majd a levegő hőmérséklete.
A hidegfront egy-két órán belül éri el az ország északnyugati határát, Budapest térségét pedig várhatóan délután négy-öt óra körül - mondta el szombat délelőtt Darányi Mariann, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-nek.
Tájékoztatása szerint markáns hőmérséklet-csökkenésre kell számítani: míg például a keleti-délkeleti országrészben szombaton még 30 fok körül lesz a csúcshőmérséklet, addig vasárnap már csak 13-16 fok között alakulnak majd az értékek.
Az érkező front miatt szombat kora délutántól zivatarokra, viharos szélre kell számítani, először szórványosan a Dunántúlon, majd késő délutántól az ország középső részein többfelé is. Néhol jégeső is előfordulhat, a lehulló jégdarabok átmérője egy-két centiméter lehet. Felhőszakadás elsősorban a Duna-Tisza közében várható.
A legerősebb széllökések a Dunántúlon többfelé meghaladhatják a 90, de helyenként elérhetik akár a 100 kilométer per órát is. Az ország más részein a 70-90 kilométer per óra közötti lökések lesznek jellemzőek - közölte a veszélyjelző meteorológus. A széllökések miatt a Dunántúl északnyugati részén már első fokú riasztás van érvényben.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szombaton 7, 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 13, 17 fok között valószínű.