Nem volt jó éve a JESZ-szé vált MDF-nek
Mintegy 110 millió forint bevételről és ezzel szemben csaknem 150 millió forint kiadásról számolt be a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) 2011-es pénzügyi évről készített és a Hivatalos Értesítőben megjelent beszámolójában.
A Makay Zsolt elnök által jegyzett dokumentumból kiderül, hogy 2011-et mintegy 40 milliós mínusszal zárta a demokrata közösség, tagdíjbevételei 430 ezer forintot tettek ki, az állami költségvetésből csaknem 43 millió forinthoz jutott; adományokból 49 millió forint folyt be a közösségi kasszába, az "egyéb bevétel" mintegy 18 millió forint volt.
A JESZ működési kiadásai több mint 107 millió forintot tettek ki, politikai tevékenységre csaknem 15 millió forintot fordított, az egyéb kiadások összege mintegy 50 millió forintra rúgott tavaly.
A Hivatalos Értesítő korábban megjelent beszámolókból kiderült, hogy a parlamenti pártok közül a Fidesz mintegy 130, az MSZP csaknem 73, a Jobbik 160, az LMP 140, a KDNP pedig nagyjából 47 millió forintos többlettel zárta a 2011-es évet.
Jólét és Szabadság néven működik 2011 áprilisa óta a Magyar Demokrata Fórum; a JESZ már nem pártként, hanem közösségként határozza meg önmagát. Céljuk, hogy megteremtsék annak az alapjait, hogy az e-párt és az e-demokrácia jegyében a küldöttek mellett a párt minden tagja részt vehessen a döntésekben.