Itthon MTI 2012. május. 02. 17:45

Bicikliutak épülnek jövőre Egerben

Eger önkormányzata a városon áthaladó kerékpárút gerinchálózatot kíván kiépíteni jövőre - tájékoztatott a polgármesteri hivatal médiareferense szerdán.

A beruházás megvalósítása érdekében pályázatot nyújtottak be az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Programjára - közölte Zentai László. A fejlesztés a tenderkiírás szerint maximum 300 millió forint támogatásban részesülhet - tette hozzá.

AP

Elmondta: a kerékpáros turisztikai szolgáltatások és turisztikai kerékpárforgalmi létesítmények kialakítását és fejlesztését szolgáló beruházás célja, hogy a jelenleg "foghíjas" kerékpárút-hálózatot egy összefüggő, a környező településeket is összekötő, egységes hálózattá fejlessze.

Elsősorban a 12 kilométeres észak-déli gerincvonal teljes kiépítése a cél, hiszen ez több, a turisták számára vonzó helyszínt kötne össze, a többi között megközelíthetővé tenné a belvárosban található nevezetességeket a biciklis látogatók számára. Ugyanakkor bekapcsolná a Szépasszonyvölgyet is a kerékpárút hálózatba, illetve több kerékpár-parkoló is elkészül majd - fűzte hozzá.

A program keretében a támogatásra rendelkezésre álló, a régió által felhasználható tervezett keretösszeg 6,4 milliárd forint, az igényelhető vissza nem térítendő támogatási maximum pedig 300 millió forint, 95 százalékos támogatási mérték mellett - mondta a szóvivő.

Eger a főváros és a Balaton után az ország harmadik leglátogatottabb idegenforgalmi célpontja. Évente mintegy egymillió turista keresi fel a hevesi megyeszékhelyt.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.